Térdsérülése miatt Ferenc pápa nem tud Kijevbe vagy Moszkvába utazni

2022. szeptember 5. - 17:30 | Külföld

Térdsérülése miatt Ferenc pápa a közeljövőben nem tud Kijevbe vagy Moszkvába utazni, és orvosa utasítására nem vesz részt a vallási vezetők szeptember 13-15. közötti kazahsztáni megbeszélésén sem - jelentette be maga a katolikus egyházfő a CNN portugáliai csatornájának adott interjújában, amelyet teljes terjedelmében hétfőn este vetítenek.

Térdsérülése miatt Ferenc pápa nem tud Kijevbe vagy Moszkvába utazni

A csatorna honlapján hétfőn közzétett részletek szerint Ferenc pápát július végi kanadai látogatását követően a már korábban bejelentett ukrajnai és oroszországi látogatásáról is kérdezték, amelynek célja az lett volna, hogy elősegítse a két ország közötti háború lezárását célzó párbeszédet.

A Reuters hírügynökségnek adott júliusi exkluzív interjújában az egyházfő megerősítette: szeretne Kijevbe látogatni, de előtte Moszkvába is elutazna, hogy elősegítse a békét.

Azt is elmondta a nyári interjúban, hogy "kisebb törést" szenvedett a térde, amikor a gyulladt térdszalagja miatt rosszul lépett.

Ferenc pápa korábbi tervei szerint részt vett volna a világvallások és hagyományos vallási gyülekezetek vezetőinek VII. kongresszusán szeptember 13-15. között a kazah fővárosban, Nur-Szultanban, de erre a látogatásra sem kerül sor.

A pápa a hétfői CNN-interjúban a római katolikus egyház tagjainak szexuális visszaélési ügyeit "szörnyűségnek" nevezte.

"Egy pap nem maradhat tovább pap, ha gyermekeket molesztált. Nem maradhat pap. Hogy ezt azért tette, mert beteg, vagy mert bűnöző, azt nem tudom. A pap azért van ott, hogy az embereket Istenhez vezesse, nem pedig azért, hogy Isten nevében elpusztítsa őket. Zéró tolerancia. És ennek így is kell maradnia" - szögezte le Ferenc pápa a CNN portugál csatornájának adott interjúban.

MTI