Terrorcselekményként kezelik két skandináv nő meggyilkolását Marokkóban

2018. december 20. - 08:20 | Külföld

Terrorcselekményként kezelik a marokkói hatóságok azt a kettős gyilkosságot, amelynek két skandináv turistanő esett áldozatul a héten az Atlasz-hegységben, Marokkóban - jelentette szerdán a helyi média.

A 2M nevű tévécsatorna információi szerint az ügyben eddig egyetlen gyanúsítottat vettek őrizetbe, aki kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, három további gyanúsított pedig szökésben van.

A dán és a norvég nő holttestétre az ország középső részén, az Imlíl nevű falútól mintegy 10 kilométerre bukkantak rá turisták, akik értesítették a rendőrséget. A két áldozatot nyakon szúrták.

Imlíl a helyi idegenforgalom egyik központja; sok turista indul innen, hogy meghódítsák a Túbkál csúcsát, amely az Atlasz legmagasabb pontja.

A rabati ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottat Marrákesben vették őrizetbe. A környéken egyelőre az összes túrát leállították. Dánia és Norvégia a kettős gyilkosság után figyelmeztette állampolgárait, hogy helyi vezető nélkül ne induljanak kirándulni Marokkóban. Dánia rendőri segítséget is küldött az ügy feltárására.

Az NRK norvég közszolgálati televízió azt jelentette, hogy a norvég áldozat 28 éves volt, és Maren Uelandnak hívták. A BT című dán bulvárlap pedig Louisa Vesterager Jespersenként azonosította a másik áldozatot, aki 24 éves volt. Édesanyja a lapnak azt mondta: a család ellenezte, hogy Louisa Marokkóba utazzon.


(MTI)