Terrorizmussal gyanúsítja a rendőrség a volt pakisztáni kormányfőt

2022. augusztus 22. - 07:14 | Külföld

Terrorizmus miatt vádemelést javasolt a rendőrség hétfőn Pakisztánban az ország volt miniszterelnöke, Imran Hán ellen.

Terrorizmussal gyanúsítja a rendőrség a volt pakisztáni kormányfőt
Imran Hán (Fotó: AP/TASR)

Az AP amerikai hírügynökség szerint ez tovább növeli a belpolitikai feszültséget az országban, miközben Hán nagygyűléseket szervez, és vissza akar térni a hatalomba. A rendőrség az egyik tiltakozáson elmondott beszéde miatt gyanúsította meg a politikust, aki arról beszélt, hogy pert indít rendőrtisztek és egy bíró ellen, miután állítása szerint egy közeli munkatársát őrizetbe vétele után megkínozták.

A hírügynökség úgy tudja, hogy Hánt egyelőre nem vették őrizetbe, és még nem reagált az ellene felhozott vádra. A Hán pártja által az internetre feltöltött videók tanúsága szerint támogatói körbevették a volt kormányfő otthonát, hogy útját állják a rendőröknek, ha le akarnák tartóztatni.

Hán 2018-ban került hatalomra, ellenfelei szerint az országban továbbra is jelentős befolyással bíró hadsereg támogatásával, és azt ígérte, hogy megtöri a Pakisztánt eddig irányító családok uralmát. Áprilisban bizalmatlansági szavazással távolították el a miniszterelnöki posztról, amiről ő azt állítja, hogy a hadsereg részvételével végrehajtott amerikai összeesküvéssel mozdították el posztjáról. Ezt a hadsereg és Hán utóda, Sehbaz Saríf miniszterelnök is tagadja. Hán leváltása óta sorra szervezi a tömegmegmozdulásokat, hogy nyomást gyakoroljon a Saríf-kormányra.

(MTI)