Területi focikalauz: Szombaton feltehetik az i-re a pontot az alistáliak

Az AG Sport (VI.) Ligában a három bajnokaspiráns (Somorja B, Balony, Csallóközcsütörtök) ezúttal idegenben igazolhatja az elvárásokat.

Területi focikalauz: Szombaton feltehetik az i-re a pontot az alistáliak
Lelkes Vince illusztrációs felvétele

A trió tagjai közül első pillantásra az éllovas somorjaiak esélyei a legmegalapozottabbak, ők ugyanis  a tavaly szeptember 22-től nyeretlen sereghajtó izsapiakkal mérik össze a tudásukat. A csallóközcsütörtökiek Szentmihályfán, a balonyiak pedig Gellén vendégszerepelnek. A végéhez közeledő bajnoki idényben a szentmihályfaiak vendéglátóként veretlenek. Ami azt illeti, a gelleiek is jó formában futballoznak, legutóbb hazai pályán tavaly szeptember 8-án húzták a rövidet. Egykor a kerületi bajnokságban vitézkedők összecsapását láthathaják a futballhívek Diósförgepatonyban.

A VII. ligában az élen tanyázó alistáliak  tavaly szeptember 9-től veretlenek,  sorozatban tizenkilenc győzelmet produkáltak. Ebben az osztályban még kilenc pontért csatáznak a csapatok. Bogyai Krisztián játékosedző védencei három fordulóval az idény befejezése előtt nyolc pont előnnyel vezetik a tabellát, amennyiben szombaton a diósförgepatonyiak B csapat elleni idegenbeli párharcukon akár csak egy pontot is szereznek, bajnoki címet, feljutást ünnepelhetnek. „Három meccset játszunk még tavasszal. Ezeken ugyan egy döntetlen is elég ahhoz, hogy célba érjünk. Elméletileg csupán a csallóközkürtiek előzhetnek meg bennünket. Mivel a trónkövetelőt otthon és idegenben is két vállra fektettük, azonos pontszám esetén is mi végeznénk az élen. Nem kalkulálunk, inkább arra koncentrálunk, hogy megnyújtsuk szériánkat, s veretlenül érjünk célba” – nyilatkozta az elvárásokról Bogyai Krisztián.

Az ifiknél (U19) az éllovas nyárasdiak és a trónkövetelő pozsonyeperjesiek vendégként gyarapíthatják gyűjteményüket. Egyébként ha vasárnap győznek a nyárasdiak, akkor egy fordulóval az idényzáró előtt bajnoki címet ünnepelhetnek.

A fiatalabb diákok (U13) IV. ligájában nincs már veretlen kollektíva a mezőnyben. Az A csoport egyeduralkodója, a Jányok ugyanis húsz győztes párharc után legutóbb a felsőpatonyiak elleni találkozón vendéglátóként bukott. A jányokiak most arra koncentrálnak, hogy az alapszakaszban kétszáz találatig jussanak. Gólkülönbségük jelenleg 183:24!

Vasárnap a kezdők (U11) tornája zajlik Nagymagyaron, ahol a csapatok az 5.-9. helyért csatáznak.

Alábbi összeállításunkban a szombaton és vasárnap zajló mérkőzések kezdési időpontját valamint a találkozókat irányító játékvezetők nevét közöljük.

DUNASZERDAHELY, AG SPORT (VI.) LIGA, 27. forduló – szombat, 17.00: Izsap–Somorja B (Virág), Hegyéte–Felbár (Köver). Vasárnap, 10.30: Szentmihályfa–Csallóközcsütörtök (Kosár); 17.00: Gelle–Balony (Ürögi), Diósförgepatony–Baka (Szőke), Nagypaka–Ekecs-Apácaszakállas (Bors), Pozsonyeperjes–Nyékvárkony (Köver).
Szabadnapos: Felsőpatony.
 
VII. LIGA, 24. forduló – szombat, 17.00: Diósförgepatony B–Alistál (Nagy K.), Csallóköznádasd–Csákány (Vígh), Sárrét–Vásárút (Bors). Vasárnap, 10.30: Béke–Csilizpatas (Sóki), Sárosfa–Padány (Virág); 17.00: Nagyszarva–Csilizradvány (Dohorák), Csallóköztárnok–Csallóközkürt (Klempa).
 
IFIK (U19), VI. LIGA, 19. forduló – szombat, 14.30: Nagyszarva–Nagyudvarnok (Hodosi). Vasárnap, 14.30: Ekecs-Apácaszakállas–Nyárasd (Lukovics), Alistál–Pozsonyeperjes (Nagy M.).
 
FIATALABB DIÁKOK (U13), IV. LIGA, 22. forduló, A CSOPORT – szombat, 10.00: Sárosfa–Jányok (Hodosi), Patonyrét–Nagyabony (Sóki), Csallóközcsütörtök–Csenke (Lukovics), Lég–Nagymagyar (Vígh), Gelle–Felsőpatony (Csörgő). Vasárnap, 14.00: Illésháza–Nagypaka (Vígh).
 
B CSOPORT – szombat, 10.00: Csallóközkürt–Csallóköznádasd (Szabó), Kisudvarnok–Csilizradvány (Brunczlík), Nyárasd–Hegyéte (Koczó), Hodos–Nyékvárkony (Czucz). Vasárnap, 10.00: Izsap–Ekecs-Apácaszakállas (Koczó).
Szabadnapos: Alistál.
 
KEZDŐK (U11), III. LIGA, 5. torna, mérkőzések az 5.-9. helyezésért – vasárnap, 9.30: nagymagyari futballpálya (laikus játékvezető).

ái