A tervek szerint így zajlik majd a közlekedés a Duna alatt Vajkánál (VIDEÓ)

2019. június 17. - 18:05 | Régió

Két évvel ezelőtt még csak egy merész ötletnek tűnt, mára azonban egyre közelebb a megvalósításhoz a Duna alatt Vajkánál kialakított közút projektje, amelyen néhány éven belül autók, kerékpárosok és gyalogosok is áthaladhatnak.

A tervek szerint így zajlik majd a közlekedés a Duna alatt Vajkánál (VIDEÓ)
Fotók: Tóth Tamás (További képekért kattints!)

Hamarosan megoldódik a közlekedési probléma a Duna felvízcsatornája által elzárt községek számára. A Vízgazdálkodási Építővállalat és a közlekedésügyi minisztérium 2017 első felében jelentette be, a felvízcsatornán lévő vízáteresztő alagutak átépítését tervezik, hogy azt a nyilvánosság közútként használhassa. A megoldás elsősorban az érintett községek, Doborgaz, Vajka, Keszölcés, Nagyszarva, Felbár és Bodak lakossága szempontjából fontos, hiszen nem lesznek a komp működésére szorulva.

A vízáteresztő alagutak a szivárgó víz felfogására és a Duna-ágak vízpótlására szolgálnak. Öt ilyen járat van, és már a tervezésnél azt feltételezték, hogy három is elegendő az eredeti feladat ellátására. Ezt a feltételezést az 1992 és 2017 között mért adatok, valamint a 2018-ban elvégzett hidraulikai vizsgálat is megerősítette. A beruházás végérvényesen megoldhatja a Csallóköztől 25 éve "elszakított" kis-csallóközi települések közlekedési gondjait.


Cséfalvay Á. András korábbi felvétele

Megvan az elvi építési engedély, néhány napon belül kész a közbeszerzési pályázat

A környezetvédelmi minisztérium háttérintézménye, a Vízgazdálkodási Építővállalat megkapta az elvi építési engedélyt, a napokban kiírja a közbeszerzési pályázatot a kivitelező kiválasztására, egyben megkezdi a vagyonrendezés folyamatát is.

„Az a célunk, hogy stabil és kényelmes közlekedést biztosítsunk a lakóknak. Míg két éve egy ötletről beszéltünk, ma már kijelenthetem: belevágunk”

– mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter a hétfőn tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a Duna-menti falvak lakói már régóta várnak egy tartós és kényelmes megoldásra a két part közötti közlekedésre.

„A projekt előkészítésén szakembereink az önkormányzatok képviselőivel, tervezőmérnökökkel és a Szlovák Műszaki Egyetemmel is együttműködtek. Elemezték az alagutak állapotát és az esetleges kockázatokat is. Az eredmény pedig az, hogy a projekt nemcsak megvalósítható, hanem biztonságos is” – jelentette ki Daniel Kvocera, a Vízgazdálkodási Építővállalat vezérigazgatója. Elmondta azt is, hogy

az öt járatból kettőt építenek át, egyiket az autósok, a másikat pedig a gyalogosok és biciklisek számára.

2020-ban kezdődhet az átépítés, két évvel később megindulhat a forgalom a Duna alatt

A bősi erőmű felvízcsatornájának 4. kilométerénél lévő vízáteresztő alagutak átépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat 25 millió eurós költséggel számol. Amennyiben a közbeszerzési eljárás késedelem nélkül lezajlik, és a munka jövőre megkezdődik, már 2022-ben megindulhat az autóforgalom a Duna alatt. Az elvi építési engedély már április 23. óta érvényes, és megkezdődött a felvezető utakhoz szükséges telkek vagyonrendezése is.

Milyen feltételek mellett zajlik majd a közlekedés?

A csatornák 4,5 méter szélesek, és 2,5 méter magasak. A gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt alagútba egy 2,5 méter széles, kétirányú biciklisávot, valamint egy 1,5 méter széles járdát terveztek.

Az alagúton a két méternél magasabb járművek nem haladhatnak át, tehát bizonyos mikrobuszok, furgonok, teherautók nem használhatják.

A gépjármű-alagutat a két irányból felváltva, szemaforok által irányítva használhatják majd a sofőrök. Közlekedési sávja kb. 2,5 méter széles lesz. Az alagútban 30 km/órára korlátozzák a maximális haladási sebességet, a távolság megközelítőleg három perc alatt tehető meg, tehát sokkal rövidebb idő alatt át lehet majd jutni a Duna túloldalára, mint komppal.

„Bízunk benne, hogy a közbeszerzési eljárás minél rövidebb idő alatt megoldódik, és mielőbb meg tudjuk valósítani a projektet. Ez egy teljesen új dimenzó lesz az emberek életében, hiszen az állam annak idején megígérte, hogy meg fogja oldani a felvízcsatorna által elszakított községek problémáját“ – nyilatkozta a Paraméternek Sólymos László.

A komp várhatóan marad, mentők és tűzoltók hat percen belül elérhetik a helyszínt

A környezetvédelmi miniszter elmondta, az alagutak átadása után a komp várhatóan elveszíti alapvető jelentőségét, de szeretnék, ha továbbra is működne, hogy a nagyobb járművek szempontjából kiegészítő szolgáltatás legyen.

A tűzoltóság és a mentőszolgálat vezetőségének szakvéleménye alapján nem szükséges az alagutak közvetlen közelében új állomásokat létesíteni, mert a közelben vannak olyan állomások, amelyeket fel lehet szerelni speciális technológiával, hogy probléma esetén hat percen belül el tudják érni ezt a helyszínt. A miniszter elmondása szerint azonban ezzel kapcsolatban még további tárgyalásokat folytatnak az érintett felekkel.

Az intézkedés nyomán sokat javulnának a Duna felvízcsatornája által elzárt községek, az ún. Kis-Csallóköz lakóinak közlekedési lehetőségei, jelenleg ugyanis csak a vajkai komppal tudják a víztározón át megközelíteni a 63-as főutat és fordítva.

(fl, tt)