Aki vásárolt a termékből, az visszaviheti az üzletlánc bármelyik boltjába.
Aki vásárolt a termékből, az visszaviheti az üzletlánc bármelyik boltjába.
Az árplafonos akcióban részt vesz például a Tesco, a Lidl és a Coop Jednota is.
Az agresszív fickó megtámadott egy alkalmazottat és egy vásárlót is.
A Tesco eközben ellenkeresetet nyújtott be.
A cég már számos beszállítójával összeveszett az árak miatt.
Az érintett termékek bármelyik Tesco üzletbe visszavihetők.
A korábbi intézkedésüket terjesztették ki immár az egész országra.
Tavaly ezt már bevezették Pozsonyban és Kassán, most országosan.
December 25-én és január 1-én törvényből kifolyólag zárva kell tartania minden üzletnek.
A nyár folyamán nagy változáson mehet keresztül a pozsonyi együttes kerete.
A színész állítólag olyan gyógyszereket szed, amelyek meddőséget okoznak.
A maradványokat egy mexikói erdei kilátó alatt, egy szurdokban találták meg.
A parlamenti ciklus kezdete óta megszűnt az ĽSNS és a Za ľudí frakciója.
Segítsen rendőrkézre keríteni!
A fiatal férfi teste teljesen összeégett.
A diagnózis megkönnyebbülést hozott Sia számára.
A semleges Svájc törvényei tiltják fegyverek exportálását aktív konfliktusövezetekbe.
Mutatunk minden fontos tudnivalót.
A hadsereg az Ukrajnának átadott 30 gyalogsági harcjárműért cserébe kapja a harckocsikat.
Az illető személyazonossága, illetve életkora egyelőre nem ismert.