A vétóról szóló döntés szakértői véleményeken alapul.
A vétóról szóló döntés szakértői véleményeken alapul.
A javaslat szeptember 1-én léphet életbe.
A javaslat szeptember 1-én léphet életbe.
Akár 7,5 évet is kaphat a tettes.
Több mint egymillió tizenéves besorozott fiút követtek nyomon 24 éven át svéd kutatók.
A Híd támogatja az oktatásügyi minisztérium elképzelését, hogy heti kettőről háromra növeljék a testnevelésórák számát az iskolákon - közölte a párt saját közleményében.
Szlovákia heti két testnevelés órájával az utolsó helyet foglalja el az európai államok között.
A testnevelésórák számát, a fiatalok sport iránti alacsony motiváltságát és az új iskolatörvény sportra való negatív hatásait értékelte Érsek Árpád.
Dušan Čaplovič (Smer) megkérte a kormányfőt, törölje el elődje, az SDKÚ-s Eugen Jurzyca határozatát a heti három testnevelési óráról.
Jermak azt is mondta, hogy külföldi támogatás segítségével képesek győzelmet aratni.
Szintén ezen az őszön mérték a legnagyobb hőmérsékleti eltérést 1961 óta.
Elsődleges feladata a saját nevelésű fiatal játékosok felnőtt csapatba való beépítése lesz
A munka közel fél évig tartott, a modernizálásra 2,1 millió támogatást kapott a megye.
Számítani lehetett rá, hogy a kormány változtatásokat vezet be az igazságszolgáltatásban.
A Gázába érkező humanitárius segély "túl kevés."
Csütörtök (december 7.) reggelig 5-15 centiméternyi hó eshet.
Egy ismeretlen tettes azzal fenyegetőzött, hogy december 6-án iskolákat robbant fel.
A dalt Novai Gábor és Fenyő Miklós szerezte.
Az állambácsi meg pórul járhat, ha elsieti a cigi árának emelését.
A külföldi munkavállalók gyakran vannak kitéve kizsákmányolásnak.
Már azt is tudni, mikor jön a felmelegedés.