Tesztelés: Megérkeztek az alacsony számok a Dunaszerdahelyi járásban, Vásárúton és Gombán viszont megugrott a fertőzöttség
Már az elmúlt héten is arról írtunk, hogy alig akad község a Dunaszerdahelyi járásban, ahol meghaladja az 1%-ot a hétvégi tesztelés során elvégzett pozitív antigéntesztek aránya, és a hétfő reggel hét óráig közzétett adatokból (illetve azokból, melyekkel azóta frissítettük) úgy tűnik, hogy ezek az arányok most tovább csökkentek. Ez azonban nem érvényes minden falura.

A városok közül egy százalék alá csökkent a pozitív tesztek aránya Dunaszerdahelyen is - jegyezzük viszont meg, ez csak az önkormányzati tesztelés eredménye, míg a városban egész héten működnek magán tesztpontok, illetve egy további a kórháznál, illetve a közegészségügyi hivatalnál, amelyek eredménye szintén beszámít a járás megítélésébe. Nagymegyer városa jelezte, hogy szombaton több mint ezer tesztből csupán 3 let pozitív, ami nagyon alacsony arányt jelez, ám közölték azt is, hogy azt elmúlt 10 napban 141 fertőzöttet azonosítottak, és ez idő alatt ezáltal 1,93%-os a pozitív tesztek aránya. A Covid-automata nem ilyen időtartamot vesz figyelembe, a városban regisztrált fertőzöttek nagy száma viszont figyelemre méltó.
Néhány községben továbbra is magas a fertőzöttség, vagy épp most ugrott meg. Gomba község például az elmúlt hetekben nullás számokat produkált, most viszont 9 teszt is pozitív lett a faluban, ami egy ilyen kis községhez mérten 2% feletti fertőzöttséget jelent. Megugrott a fertőzöttek aránya Vásárúton is, a hol a múlt héten még csak 4, most viszont már 17 fertőzöttet azonosítottak.
Továbbra is 1% feletti, de a múlt hetihez képest feleannyi a fertőzött Szentmihályfán, és csökkent a fertőzöttség Csallóköznádasdon is, noha a polgármester, Bóna Zsuzsanna közölte, hogy 6 fertőzöttjükből 5 nyugdíjas, emiatt a jövő héten az összes nyugdíjast szeretnék letesztelni.
Az egy héttel ezelőtti alacsony arányhoz képest elérte az 1%-ot a pozitív tesztek aránya Kisudvarnokban és Nagymagyaron is.
Bakán, Felbáron, Patonyréten, Sárréten és Vittényben egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak a hétvégén.
Íme az eredmények:
Dunaszerdahely: 6 541 / 48 / 0,73%
Nagymegyer: 1 068 / 3 / 0,28% (10 napos: 1,93% / 141 eset)
Bős: 3 294 / 21 / 0,63%
***
Albár: 549 / 2 / 0,36%
Alistál: 1 084 / 7 / 0,64%
Bacsfa: 316 / 2 / 0,63%
Baka: 640 / 0
Balony: 351 / 3 / 0,85%
Csallóközcsütörtök: 1 307 / 5 / 0,38%
Csallóközkürt: 632 / 11 / 1,74%
Csallóköznádasd: 320 / 6 / 1,87%
Csiliznyárad: 396 / 2 / 0,51%
Csilizpatas: 429 / 2 / 0,46%
Dercsika: 340 / 3 / 0,88%
Dióspatony: 822 / 1 / 0,12%
Dunatőkés: 564 / 3 / 0,53%
Egyházgelle: 1 260 / 7 / 0,76%
Egyházkarcsa: 721 / 5 / 0,69%
Ekecs: 1 475 / 4 / 0,27%
Felsőpatony: 1 018 / 6 / 0,59%
Felbár: 721 / 2 / 0,28
Felsővámos: 518 / 4 / 0,77%
Gomba: 410 / 9 / 2,19%
Hodos: 739 / 6 / 0,81%
Illésháza: 1 088 / 1
Királyfiakarcsa: 667 / 3 / 0,44%
Kisudvarnok: 771 / 9 / 1,17%
Lég: 1 517 / 11 / 0,72%
Macháza: 329 / 2 / 0,61%
Medve: 274 / 1 / 0,36%
Nagyabony: 625 / 6 / 0,96%
Nagymad: 330 / 3 / 0,91%
Nagymagyar: 1 698 / 17 / 1%
Nagypaka: 475 / 1 / 0,21%
Nagyszarva: 609 / 3 / 0,49%
Nyárasd: 1 574 / 8 / 0,51%
Nyékvárkony: 1 433 / 7 / 0,48%
Padány: 481 / 1 / 0,2%
Patonyrét: 300 / 0
Pódatejed: 498 / 2 / 0,40%
Pozsonycsákány: 404 / 3 / 0,74%
Pozsonyeperjes: 725 / 4 / 0,55%
Sárosfa: 452 / 1 / 0,22%
Sárrét: 294 / 0
Szap: 404 / 2 / 0,49%
Szentmihályfa: 478 / 6 / 1,25%
Úszor: 818 / 3 / 0,36%
Vásárút: 908 / 17 / 1,87%
Vittény: 173 / 0
Vörösmajor: 1 405 / 10 / 0,71%
(SzT)