Teszteredményekkel üzletelhetett a nő, akit rajtakaptak más személyazonosságijával Dunaszerdahelyen

2020. november 9. - 07:10 | Régió

Korábban megírtuk, hogy egy dunaszerdahelyi hölgy a barátnője nevére szóló személyi igazolványt mutatott fel az egyik mintavételi pontnál., majd miután lebukott, azt állította, barátnője félt részt venni a tesztelésen, mert attól tartott, chipet ültetnek az orrába. Úgy tűnik, az ügy ennél bonyolultabb lesz.

Teszteredményekkel üzletelhetett a nő, akit rajtakaptak más személyazonosságijával Dunaszerdahelyen
Paraméter-felvétel

A Paraméter úgy értesült, a nőt a Jilemnický utcai alapiskola egyik tesztelőpontjánál leplezték le, a rendőrség pedig rajta kívül azt a nőt is bevitte, akinek a személyazonosságijával próbálkozott.

Információink szerint ugyanakkor nem ez volt az egyedüli eset, sőt, ebben az egészben egy férfi is részt vett. Nem hivatalos, de megbízható forrásból úgy tudjuk, többeket megpróbáltak ilyen módon "helyettesíteni" mintavételi pontokon, a beugróért pedig pénzt kértek.

Mária Linkešová kerületi rendőrségi szóvivő megerősítette annak tényét, hogy valóban foglalkoznak ilyen esettel, részleteket azonban egyelőre nem közölt, erre a hétre ígért bővebb tájékoztatást.

Azt pillanatnyilag nem tudjuk, hogy meddig jutottak az illetők, sikerült-e átcsúszniuk valamely tesztelési ponton úgy, hogy kijátszották az adminisztratív személyzetet az adatfelvételnél.

(parameter)