Tilos enni Bécs összes metróvonalán

Keddtől tilos az evés a bécsi metró összes vonalán. A tilalom betartását ellenőrizni fogják, de büntetést egyelőre nem helyeztek kilátásba - mondta el Alexandra Reinagl, a Wiener Linien bécsi közlekedési társaság vezetője.

A tilalom ősz óta érvényes az U6 vonalán, ezt terjesztették most ki az összes földalattira. "Most már minden vonalon elvárjuk az utasoktól, hogy mellőzzék az evést" - hangsúlyozta Reinagl.  Az általános tilalom bevezetését információs kampány kíséri. "A szagtalan ételek is nyomot hagynak" - olvasható az egyik plakáton, amelyen egy mogyorókrémes croissant látható. 

Nyáron intenzív viták kísérték a tilalom bejelentését, ugyanis eredetileg csak az erős illatú ételeket tervezték betiltani. Az új szabály szerint azonban már egyetlen falat sütemény vagy alma is tiltott. Kivételt csak az alkoholmentes italok és a kisgyerekek kekszei jelentenek.

A tilalom szeptember óta él az U6 vonalán, ahol az év végéig 88 utast kellett felszólítania a személyzetnek, hogy ne egyen a metrón. Ez az itt utazó 250 ezer utashoz képest elenyésző szám.

MTI