Tina Turner 80 éves

Tina Turner amerikai rockénekesnő kedden tölti be nyolcvanadik életévét.

Tina Turner 80 éves
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Anna Mae Bullock néven jött a világra Tennessee államban, Nutbush városkában; a helység nevét az önéletrajzi ihletésű Nutbush City Limits című dalában örökítette meg. (Egyes források szerint nem 1939-ben, hanem egy évvel korábban, mások szerint viszont egy évvel később született.) Az ötvenes évek elején St. Louis-ba költöztek, Tina itt kezdett énekelni a helyi klubokban. Tizennyolc évesen csatlakozott vokalistaként Ike Turner Kings of Rhythm elnevezésű együtteséhez, ahol hamarosan szólóénekessé és a gitáros Ike feleségévé lépett elő. 1960-ban A Fool In Love című daluk felkerült a listákra, ettől kezdve Ike és Tina Turner Review néven járták Amerikát, majd a világot. A házasság szakmailag volt sikeresebb, számtalan daluk lett sláger (River Deep, Mountain High, Proud Mary), 1969-ben a Rolling Stones turnéján ők voltak az előzenekar. Személyes kapcsolatuk azonban egyre jobban megromlott, a drogokra rászokott Ike kizsákmányolta, csalta és ütötte-verte feleségét, aki sokszor csak napszemüvegben, fájdalomcsillapítókkal teletömve tudott színpadra állni.

A pohár 1976-ban telt be: az énekesnő egy színpadi veszekedés után a turné közepén hagyta ott férjét, saját bevallása szerint 36 cent készpénzzel és egy benzinkártyával zsebében. Ike Turnerrel, aki 2007-ben drogtúladagolásban halt meg, soha többé nem váltott egy szót sem, csak a nevét tartotta meg. Még akkor sem álltak egy színpadon, amikor 1991-ben együtt kerültek be a rock halhatatlanjai közé, Ike ugyanis éppen börtönben ült kábítószer birtoklásáért, a kitüntetést helyettük Phil Spector, a River Deep, Mountain High című albumuk producere vette át.

A szólókarrier lassan indult, Tina kísérletezett rockkal, diszkóval, különösebb feltűnés nélkül. Takarított, olykor segélyen élt, hogy el tudja tartani gyerekeit. A szakma leírta. 1984-ben aztán a rockzene egyik legnagyszerűbb visszatérésének lehetett tanúja a világ. A negyvenöt éves Tina Private Dancer című, ötödik szóló albumából (a címadó dalt Mark Knopfler neki írta) 12 millió példány kelt el, négy Grammy-díjat söpört be érte, What's Love Got to Do It című dala listavezető lett Amerikában. A rendkívül energikus, lobogó hajú énekesnő világszerte zsúfolt arénákban lépett fel, albumai milliós példányszámban keltek el, 1988-ban ismét Grammy-díjat kapott.

Tina Turner a filmvásznon is bizonyított: szerepelt a Who együttes Tommy című musicaljének filmváltozatában, egy Mad Max-filmben és Az utolsó akcióhős című filmben, s ő énekelte az Aranyszem című James Bond-film címadó dalát. Természetesen róla is készítettek filmet, de ezt nem nézte meg, mondván: még így sem akarja átélni a férje által okozott szenvedéseket.

A kilencvenes évektől már ritkábban lépett fel, utolsó nagyszabású turnéjára énekesnői páyafutásának fél évszázados jubileumán indult, s ez lett a 2009-es év legjövedelmezőbb koncertkörútja. Az énekesnőn mintha nem fogna az idő: talán szerencsés génjeinek, talán buddhista meditációinak köszönhetően alakja még mindig a régi. 2013-ban, hetvenhárom éves korában ő lett a Vogue magazin legidősebb címlaplánya, és még abban az évben ismét házasságkötésre szánta el magát, ahhoz a nála jóval fiatalabb német producerhez ment feleségül, akivel már húsz éve élt együtt, és a svájci állampolgárságot is felvette.

Tina Turner a világ egyik legnépszerűbb énekesnője, aki több mint 200 millió lemezt adott el, s bekerült a Guinness rekordok könyvébe is, mert több koncertjegyet adott el, mint bármely más szólista a szórakoztatóipar történetében.

(MTI)