Tiszta forrás település cím – Nagymegyernek

2016. május 7. - 20:05 | Régió

A fenti címet és a vele járó emléktáblát adományozta a csallóközi városnak – az erdélyi Gyergyóditró után másodikként a határon túli települések közül – a Magyar Tudományos Akadémia BTK Zenetudományi Intézete, a Néprajzi Múzeum, a Hagyományok Háza és a Magyar Művészeti Akadémia Néprajzi Tagozata a 2014-ben indított Tiszta forrás település program keretében.

Tiszta forrás település cím – Nagymegyernek
A szerző felvételei

Mely program célja jelet hagyni azokon a népzenei gyűjtőhelyeken, ahol az elmúlt több mint száz esztendőben neves zeneszerszők, népzenekutatók, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Vikár Béla, Halmos Béla, Olsvai Imre és a többiek tiszta forrásból merítettek zenei kincset, a jövő nemzedékeire, hagyományápolóira is gondolva.

Köztudott, hogy Bartók Béla 1910-ben 94 dallamot gyűjtött Nagymegyeren, erre mellszobra is emlékeztet a város közepén, azaz a Bartók Béla téren, de az ő nevét viseli a magyar alapiskola is. 1963-tól itt élt és alkotott Ág Tibor népzenekutató, aki évzitedeken át karnagya volt a helyi Bárdos Lajos Vegyes Karnak, s aligha a véletlen műve, hogy Igricek néven iskolai énekkar és citeraegyüttes, valamint a művészeti alapiskolában kamarakórus működik, a szóló népdalénekesekről nem beszélve. Mikóczy Dénes alpolgármester üdvözlő szavait követően talán ezért is mondta rövid ünnepi beszédében, az emléktábla leleplezése előtt, dr. Lázár Katalin, az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa, hogy köszönet a munkáért, melyet Nagymegyer végez a Bartók által gyűjtött népdalok megőrzésében, egyáltalán a hagyományápolás terén, „mi csak ezt a segítséget kívánjuk viszonozni”.

Lojkovič Sámuel polgármester hangsúlyozta, büszkék a kitüntésre, melyet a cím és a tábla jelent, méltó helyre is kerül a kultúra házának falán, hiszen ez az otthona többek között a Bárdos Lajos Vegyes Karnak is. És szombattól, tegyük hozzá, otthona az Ág Tibor-emlékszobának, melyet közvetlenül az előbbi esemény, illetve Haris Zsóka éneke után a művelődési ház egyik, régóta nem használt helyiségében nyitottak meg, Ág Tibor lánya, Zsóka, és fia, Zoltán jelenlétében , aki köszönetét fejezte ki azért, hogy ilyenképpen is megbecsülik apja hagyatékát. Tulajdonképpen a három éve elhunyt népzenekutató és karnagy dolgozószobáját költöztették át.

Az esti órákban az Ág Tibor nevével fémjelzett kórustalálkozó színhelye volt a művelődési központ, de előtte az öt énnekkar, köztük két magyarországi kórus tagjai megkoszorúzták Bartók Béla szobrát az immáron Tiszta forrás településen.

-bor

Címkék: Nagymegyer