8
Cséfalvay Á. András (Fotó: Ugróczky István)
Megosztás
Január végén nyílt meg Cséfalvay Á. András, a Paraméter fotósának online fotókiállítása, amely által három különleges család életébe enged betekintést.
„Életek, melyekben az emberi kapcsolatok, a mozgás öröme, a család támogatása felértékelődik. Mást jelent az elérhetetlen, és mást jelent a hit. Ami közös, az a pillanat megélésének öröme, mely Lili, Réka és Tomi tekintetében ugyanaz. Cséfalvay Á. András képei intim közelségbe hoznak minket ezekkel az életekkel” – így jellemezte a fotóriporter tárlatát Salgó Viktória művészettörténész. Cséfalvay Á. Andrással az aktuális kiállításáról, annak előzményeiről, valamint a fotózás szakmai kérdéseiről beszélgettünk.
Honnan jött az online kiállítás ötlete, mi motivált?
A járványhelyzet kényszerített rá, hogy a kiállitást az online térben tartsam. Így utólag nem is bánom, hogy így alakult, mivel így több emberhez jutott el. Meglepetésemre még olyan helyekről is megnézték, mint Kanada, Belgium vagy Ausztrália.
Hogyan találtál rá a családokra, akiknek az életét bemutatod a fotóid által? Hogy fogadták az érdeklődést?
Mivel már néhány éve foglalkozom hasonló témákkal, volt lehetőségem pár speciális intézményt meglátogatni. Az itt létrejött kapcsolatoknak köszönhetően ismertem meg több, későbbi fotóalanyomat, de volt olyan is, akivel a véletlen hozott össze. Szerencsémre az érdeklődésemet eddig mindenütt szívesen fogadták.
Milyen hatással volt rád, hogy ilyen közel kerülhettél ezekhez a gyerekekhez?
Tiszteletre méltó, ha valaki bepillantást enged a mindennapjaiba. Fotóriporterként, azaz képek által kommunikáló újságíróként arra kell törekednem, hogy ha valakiről dokumentarista képsorozatot készítek, az hitelesnek, valóságosnak hasson. Kölcsönös bizalom nélkül ezt elég nehéz lenne elérni, szóval nagyon örülök, hogy ez minden esetben létrejöhetett.
Szakmai szempontból mi mindent adtak ezek a fotósorozatok?
A Szlovák Sajtófotó Alapítványnak köszönhetően tavaly szeptemberben lehetőségem volt konzultálni egy elismert orosz fotóriporterrel, Olga Kravets-cel. A pozitív visszajelzésen kívül hasznos útmutatásokat is kaptam tőle az akkor még csak félig kész fotósorozatom kapcsán. Ez pont jókor jött, mivel akkoriban kezdtem úgy érezni, hogy nem tudom, merre haladjak tovább a projekttel.
Milyen munkafolyamat előzte meg a kiállítást? Mennyire volt nehéz kiválasztani a bemutatott képeket?
Magát a fotózást sok skiccelés, ötletelés előzte meg. Át kellett gondolnom, hogy melyek azok az ábrázolandó momentumok, amelyek a történet érthetősége és átélhetősége szempontjából fontosak. A legnehezebb feladat talán az volt, mikor végül a több ezer felvételből ki kellett választanom azt a pár véglegeset. Sajnos ilyenkor „kegyetlennek” kell lenni – legyen szó kedvenc képről, ha nem illeszkedik jól a sorozatba, meg kell tőle válni.
Milyen fogadtatásban részesült a mostani kiállításod?
Eddig pozitív visszajelzéseket kaptam, de a legjobb talán az, hogy eddig több, mint hétszázan szakítottak rá időt, hogy megnézzék az online kiállítást.
Cséfalvay Á. András online fotókiállítása IDE kattintva elérhető.
Általánosságban véve milyen témákat fotózol a legszívesebben?
A riportfotózáson kívül az esküvői fotózás a másik nagy kedvencem. Ez utóbbi persze picit más műfaj. Itt a képek hangulatára kell sokkal inkább odafigyelni. Egy esküvőhöz hozzá tartoznak a beállított fotók is, de arra törekszem, hogy ezek is természetes hatásúak legyenek.
Az elmúlt időszakra visszatekintve hogy látod, miben fejlődtél a leginkább, mi mindenben változtattál a munkád kapcsán?
Minden alkotói folyamat egyben egy út is önmagunk felé. Az utóbbi egy-két hónapban én egy olyan utat próbáltam ki, hogy igyekeztem kisebb hangsúlyt fektetni a fotók mennyiségére, és jobban jelen lenni az adott pillanatban. Úgy érzem, hogy ez hasznára vált a fotósorozatnak is.
Miként hatottak rád a rangos díjak és az elismerések, amelyeket az elmúlt időszakban kaptál?
Mindegyiknek nagyon örültem, jó érzés, ha elismerik az ember munkáját. Ugyanakkor bizonyos szempontból ez egy csapda is: az ember azt érzi, megérkezett, hátra dől, és végül beleragad ebbe a kellemes érzésbe. A kudarcoknak köszönhetően az ember megtanulja, hogy csak úgy tud fejlődni, ha úton van valami felé, ahová talán soha nem fog megérkezni, de lehet, hogy pont ez a cél.
Mennyire nehezíti meg egy fotós életét az aktuális járványhelyzet?
Azt, hogy szinte egyik napról a másikra leállt minden, nekem sem volt könnyű megszokni. A legnehezebb talán a személyes találkozások korlátozását volt elfogadni, de mint mindenki, én is próbálok alkalmazkodni a kialakult helyzethez.
Milyen tervek, ötletek vannak még a tarsolyodban?
Sok új dolgon töröm a fejem, de mindenképp szeretném folytatni a megkezdett munkát is. Hiányoznak még képek például olyan helyszínekről, ahol egyenlőre nem sikerült engedélyt szereznem a fotózásra.
A dunaszerdahelyi fotóriporter 2017-ben a Slovak Press Photo 6. évadjának gáláján részesült rangos elismerésben. 2018-ban a Cseh Sajtófotó prágai gáláján kapott különdíjat.
2019 januárjában a Magyar Sajtófotó Pályázaton díjazták. Akkor a Portré kategóriában harmadik díjat, a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában pedig második díjat szerzett.
Másfél évvel ezelőtt két fotósorozatát is jelölték ugyanabban a kategóriában a Szlovák Sajtófotó Díjra. A Riport kategória győztese Cséfalvay Á. András Vivien című fotósorozata lett.
Tavaly januárban pedig ugyancsak a Magyar Sajtófotó Pályázaton jutalmazták: a Mindennapi élet kategóriában ért el első helyezést.
(Farkas Linda)