Titkosan kezelt diplomamunkáját a Híd képviselőjének kell megmagyaráznia

2019. augusztus 9. - 12:51 | Belföld

Pár napja ragozza a hazai magyar sajtó Jakab Elemér hidas parlamenti képviselő nevét azzal összefüggésben, hogy felmerült a gyanú, a politikus hat évvel ezelőtt az egyetemi oklevelét kétes körülmények között szerezte meg Ukrajnában. Jakab nem óhajtott nyilatkozni, de a kérdéssel kapcsolatban Bugár Béla, a Híd elnöke röviden elmondta észrevételeit.

Titkosan kezelt diplomamunkáját a Híd képviselőjének kell megmagyaráznia
Fotó. SITA

A Ma7 lap által megszellőztetett ügy dióhéjban a következő: Jakab már parlamenti képviselő volt, amikor 2013-ban az Ungvári Nemzeti Egyetem nemzetközi tudományok szakán, levelező hallgatóként úgy szerzett mesterfokú diplomat, hogy az felvet néhány kérdést. Például azt, hogy a parlamenti honatya beszéli-e az ukrán nyelvet, amelyiken állítólag megírta a szakdolgozatát. A korrektség kedvéért álljon itt az is, amit erről a jelenleg a nyári szabadságát töltő politikus nyilatkozott korábban, miszerint nem voltak nyelvi nehézségei, hiszen több mint tíz évig tanult oroszul, az pedig elégnek bizonyult számára az oktatási intézményben. Az ungvári egyetem nevéhez abban az időszakban, amikor annak Jakab is a diákja volt, több korrupciós botrány is kapcsolódik. Az intézmény különböző indokokra hivatkozva elutasította a munka bemutatását, ezért sem tudni milyen témát dolgoz fel diplomamunkájában Jakab. Az Új Szó kérésére, hogy mutassa meg a dolgozatát, a képviselő azt felelte: „Mit nyerek én azzal, ha nyilvánosságra hozom?”

A portálunk éppen ezzel a válaszával kereste meg Jakabot, jelezve, hogy annyit nyerhet ő a nyilvánosságra hozatallal, hogy legalább a pártja helyzetét nem nehezíti. A képviselő szerint ehhez a Hídnak nincs köze, és különben is, ő most szabadságol, nem nyilatkozik ebben a témában, és "mindenki azt ír, amit akar".

Ez a megjegyzés persze igaz lehet egy privát közösségi oldallal kapcsolatban, de portálunk inkább a tényekhez ragaszkodik, ezért is fordultunk Jakab pártbeli főnökéhez.

Bugár Béla ezzel összefüggésben elmondta, ugyanaz a helyzet, mint amilyen korábban is volt hasonló kérdés felmerülésekor, azaz az érintettnek személyes döntést kell hoznia, neki kell megmagyaráznia a helyzetet. A felvetésünkre, miszerint Andrej Danko plágiumügyénél ez még úgy ahogy elfogadható érvelés volt, de most annyiban más a helyzet, hogy a saját pártjának tagjáról van szó, aki titkolózó magatartásával árthat a tömörülésenk.

Bugár szerint majd legfeljebb nem karikázzák be a nevét a választási listán. A firtatásunkra, hogy nem, hogy nem karikázzák majd Jakabot, hanem akár emiatt a választók a párt listáját sem veszik majd kézbe, a pártelnök megjegyezte: "Ez nem így működik. Attól, hogy valaki jó vagy rossz képviselő, az nem függ attól, hogy van-e vagy nincs diplomája valakinek." Hogy ez az egész ügy árthat-e a pártnak, Bugár megismételte: az érintettnek kell eldöntenie, mit kezd a helyzettel, ezt csak vele lehet megbeszélni. Most szabadságra ment Jakab, nincs itt, nem tudok vele beszélni - zárta le a rövid beszélgetést a pártelnök arra a kérdésre válaszolva, meg fogja-e beszélni képviselőtársával az ungvári diploma kérdéskörét.

(sp)