Tizenháromezer éves emberi lábnyomokra bukkantak tudósok

2018. március 30. - 16:47 | Tech

Tizenháromezer éves emberi lábnyomokra bukkantak tudósok Kanada nyugati részén, a csendes-óceáni Calvert sziget partjainál. Ezek a legrégebbi emberi lábnyomok, amelyeket eddig Észak-Amerikában találtak.

Tizenháromezer éves emberi lábnyomokra bukkantak tudósok
Fotó: ancient-origins.net

A PLOS One című tudományos folyóirat eheti számában ismertetett kutatás során radiokarbon vizsgálattal határozták meg a leletek korát. A tudósok szerint két felnőtt és egy gyermek hagyhatta a 29 lábnyomot a parton.

A kanadai Victoria Egyetem és a Hakai Intézet kutatói 2014-ben fedezték fel az első lábnyomokat a jelenlegi felszín alatt, és 2015-ös, illetve 2016-os feltárásaik során továbbiakat találtak - olvasható a tanulmányban.

Duncan McLaren, a cikk vezető szerzője közleményében rámutatott, hogy a lábnyomok vélhetőleg olyan tengereken utazó emberekhez tartozhattak, akik a térségben éltek az utolsó jégkorszak vége felé.

"Elképzelhető, hogy az emberek részben ezen a parton keresztül érték el az amerikai kontinenst akkoriban" - idézte a The New York Times című amerikai napilap a Hakai Intézetben antropológusként dolgozó McLarent.

A kutatás megerősíti azt az elméletet, amely szerint Amerika első lakói az Ázsiát Alaszkával összekötő Bering-földhídon érkezhettek a kontinensre, és innen terjeszkedhettek déli irányba. A felvetés szerint a legutóbbi jégkorszak idején a jégtakaró miatt alacsonyabb volt a tenger szintje, így száraz lábbal is át lehetett kelni Ázsiából Amerikába.

(MTI)

Címkék: lábnyom, tudósok