Tízezer gyermek halt meg Jemenben az elégtelen ellátás miatt

2017. január 7. - 13:55 | Külföld

Hozzávetőleg tízezer gyerek halt meg a polgárháborús Jemenben az összeomlófélben lévő egészségügyi ellátórendszer hiányosságai miatt - jelentette ki pénteken Edward Santiago, a Save the Children nemzetközi segélyszervezet jemeni igazgatója.

"Hetente mintegy ezer gyermek hal meg hasmenés, alultápláltság és légúti fertőzések miatt, ezek olyan halálozások, amelyeket rendes esetben meg tudnánk akadályozni" - mondta Santiago.

Összesen nyolcmillió jemeni gyerek nem jut hozzá az alapvető orvosi ellátáshoz - tette hozzá.

A Save the Children egyik tanulmánya szerint az ország 3500 egészségügyi intézményének több mint fele bezárt, vagy csak részben működik. Több mint 1200 gyerek közvetlenül az országban zajló harcok miatt vesztette életét. Jemenben emellett hiány van a szakképzett egészségügyi személyzetből is, hiszen sok orvos vagy elhagyta az országot, vagy pedig elmenekült lakóhelyéről és hazája más részén keresett menedéket.

Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnök nemzetközileg elismert kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 márciusa óta légicsapásokkal támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező - Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel szövetséges - síita húszi felkelőkkel, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a jemeni fővárost. A jemeni harcokban becslések szerint legalább 10 ezer ember halt meg, a sebesültek száma csaknem 37 ezer, és milliók szenvednek az élelmiszer- és vízhiánytól. A polgárháború miatt alig jutnak el segélyszállítmányok az országba.

MTI/para

Címkék: Jemen, ellátás