Tízezrek követelték Babiš lemondását, a közszolgálati TV egyenes adásban közvetítette

2019. december 17. - 21:40 | Külföld

A Millió pillanat a demokráciáért civil társulás szervezte megmozdulás résztvevői azzal vádolják a multimilliárdos kormányfőt, Andrej Babišt hogy politikai és gazdasági tevékenysége között összeférhetetlenség van.

Tízezrek követelték Babiš lemondását, a közszolgálati TV egyenes adásban közvetítette
Facebook (Milion chvilek pro demokracii)

Az Európai Bizottság könyvvizsgáló ellenőrei az egyelőre nem nyilvános, de a cseh sajtóba már kiszivárgott jelentése szerint Babiš a kormányfői tisztség elfoglalása után a hatályos előírásoknak megfelelően ugyan speciális vagyonkezelő alapokba helyezte cégeit, de azok tevékenységére továbbra is hatással van, és azok haszonélvezője.

A kormányfő az uniós ellenőrzés eredményeit elutasítja, s azt állítja, hogy Csehország elleni politikai támadásról van szó. A tüntetésekkel kapcsolatban pedig azt ismétli: mindenkinek joga van szabadon véleményt nyilvánítani, tüntetni, de a politikai erőviszonyokról a választások döntenek, ezért semmiképpen sem kíván lemondani.

A tüntetők ezrei a Vencel térről a Čechův hídon keresztül a kormányhivatalnak a Moldva folyó másik oldalán álló épülete elé vonultak, majd a Klárov téren ellenzéki politikusok szóltak a tömeghez. Az emberek a vonulás során fütyültek, doboltak, s leggyakrabban a "Lemondani", "Elegünk van ebből" és a "Szégyen" jelszavakat skandálták.

Mikuláš Minář, a Millió pillanat a demokráciáért (Milion chvilek pro demokracii) társulás elnöke szerint a szervezők azért adtak teret a politikusoknak, hogy azok konkrétan elmondhassák, hogy képzelik el a kialakult belpolitikai helyzet megoldását. Az ellenzéki politikusok egybehangzóan szintén bírálták Babišt.

Minář egy szombati lapinterjúban elismerte, hogy megszakította teológiai tanulmányait és jelenleg a társulás fizetett alkalmazottaként foglalkozik a megmozdulások szervezésével. Az újságíró megjegyzését, miszerint "fizetett forradalmár" lenne viszont visszautasította.

A civil csoport hétfőn a cseh kisvárosokban szervezett tüntetéseket Babiš ellen, amelyeken azonban csekély volt a részvétel. Csütörtök estére pedig a csehországi régiók központjaiban tartanak megmozdulásokat. Az egész prágai tüntetést a közszolgálati hírtelevízió ismét egyenes adásban közvetítette, míg a ČTK hírügynökség és néhány kereskedelmi médium interneten tette azonnal követhetővé, láthatóvá a történéseket.

MTI