Tízezreket tett boldoggá idén is a karácsonyi lottó Spanyolországban

2016. december 22. - 21:47 | Kultúra

Tízezreket tett boldoggá idén is a hagyományos karácsonyi lottó csütörtökön Spanyolországban, amelyen több mint 2,3 milliárd eurót osztottak szét a nyertesek között.

A 4 millió eurós El Gordo (A Kövér) nevű főnyereménynek ebben az évben a 66513-as szám birtokosai örülhettek. A játék sajátossága, hogy egy számból sok szelvényt adnak el, így a nyereményen osztozni kell. Az adózás után sorsjegyenként 320 ezer eurót jelent a fődíj.

A nyertes számhoz tartozó sorsjegyek nagy részét ugyanabban a madridi lottózóban adták el, az Acacias nevű kerületben, ahol pillanatok alatt hatalmas, ünneplő tömeg gyűlt össze. Sorra érkeztek a nyertesek, az utca megtelt pezsgőző, egymást ölelgető emberekkel.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) Twitter-üzenetben tette közzé, hogy a madridi központjában dolgozók között is vannak, akik megnyerték az El Gordót.

Agustín Ramos, a lottózó tulajdonosa, maga is nyert ezzel a számmal. Az újságíróknak azzal viccelődött, hogy az üzlete nem véletlenül található a Remény sétányán (Paseo de la Esperanza), és elmondta, hogy a pénz nagyon jó helyre kerül, mert ebben a kerületben egyszerű, egyáltalán nem tehetős emberek élnek.

A fődíjat a soroláson ugyanaz a két kislány húzta ki idén is, mint tavaly, a sajtó azonnal el is nevezte őket a szerencse lányainak.

December 22-e Spanyolországban minden évben szinte csak a lottósorsolásról szól. Lényegében megáll az élet, mindenhol bekapcsolják a televíziót, és még a munkahelyeken is fél szemmel a négy órán át tartó élő közvetítést figyelik.

A sorsolást 1913 óta változatlan formában rendezik: a San Ildefonso általános iskola kiválasztott 20 diákja húzza ki a számokat, és a hozzájuk tartozó nyereményeket, amelyeket azután énekelve közölnek.

A számhúzást a Királyi Színházban (Teatro Real) rendezik meg évek óta, ahol már előző nap elhelyezik a 100 ezer játékban lévő számot tartalmazó golyót, és a nyereményeket jelző golyókat. A közjegyzők ellenőriznek mindent, majd lezárják és lepecsételik a terembe vezető ajtókat, éjszakára őrt is állítanak eléjük.

A számhúzást közönség előtt tartják, őket a sorsolás előtt egy órával engedik be a színházterembe. Rengetegen öltenek jelmezt a nagy eseményre, és szerencsehozó tündérként, boszorkányként vagy akár a pápának öltözve izgulják végig az eseményt.

Ebben az évben 2,6 milliárd euró értékben vásároltak sorsjegyet a karácsonyi lottóra a spanyolok, fejenként átlagosan 60 euróért, ami három szelvény vásárlását jelenti. A karácsonyi lottó része az ünnepi hagyományoknak, idén a spanyolok 74 százaléka vett részt benne.

Ritka, hogy valaki egyedül vásároljon szelvényt, többnyire együtt játszanak a családok, a kollégák a munkahelyeken, vagy épp egy bár törzsvendégei. Vannak, akik konkrét számokhoz ragaszkodnak, és 30 éve mindig ugyanazt az ötjegyű számot veszik meg a karácsonyi lottón, de akadnak, akik az időzítésben hisznek, és az utolsó pillanatban, a sorsolás előtti este, az utolsó megmaradt sorsjegyekre vadásznak. Pedig a szelvényeket már júliusban elkezdik árusítani.

A több mint 200 éves hagyományra visszatekintő karácsonyi lottó a spanyoloknak annyira fontos, hogy még a polgárháború idején is megtartották. Spanyolországnak még egy híres szerencsejátéka van, a kis Jézusról elnevezett El Nino (A Gyermek), ennek nyerteseit január 6-án, vízkeresztkor sorsolják.

(MTI/para)