Több beruházást is tervez ebben az évben Ipolyság önkormányzata

2021. február 26. - 21:58 | Régió

Több beruházást is tervez 2021-ben Ipolyság önkormányzata. Fejlesztenék az oktatást, az egészségügyet, és modernizálnák a közterületeket. Más, elsősorban a közlekedést érintő projekteket is előkészítenek.

A tervek szerint például megvalósítják a helyi kórházba tervezett egészségügyi központra kidolgozott projektet. Erre több mint egymillió euró támogatást kapott az önkormányzat, a város önrésze 53 ezer euró.

Ebben az évben a művészeti alapiskola, a Hviezdoslav utcai óvoda épületeinek szigetelését, a közegészségügyi létesítmények épületének rekonstrukcióját, a térfigyelő kamerarendszer bővítését, a Janko Kráľ és a Tabán közterületeinek modernizálását is tervezi a város.

A kerékpárutak kialakítása mellett bérlakások építését is tervezi a város, projektdokumentációt dolgoznak ki a parkolók építésére és néhány útszakasz javítására. Idén a csatornahálózat és a közműhálózat kiépítésének projektdokumentációját is szeretné elkészíteni a városi hivatal.


(TASR)