1
![Több diák életét vesztette, miután egy hűtőkocsi véletlenül közéjük hajtott](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F04%2Fauto_kerek_pixa.jpg&w=1920&q=75)
Illusztráció (Fotó: Pixabay)
Hat általános iskolás diák életét vesztette és tizennégyen megsérültek, amikor egy hűtőkocsi véletlenül közéjük hajtott kedden a dél-iraki Bászra kormányzóságban - közölte a bagdadi belügyminisztérium.
A tájékoztatás szerint a teherautó sofőrje elvesztette az irányítást járműve felett a fékrendszer meghibásodása miatt és a jármű al-Harta nevű település általános iskolájának diákjai közé hajtott, akik éppen az útszélen haladtak – közölték a helyi hatóságok és szemtanúk.
Egészségügyi források szerint a gyerekek közül többen válságos állapotban vannak súlyos fejsérülések miatt. Mohammed asz-Szudáni miniszterelnök – hivatalának közlése szerint – a szerencsétlenség haladéktalan kivizsgálását rendelte el.
Az INA iraki hírügynökség szerint a sofőrt őrizetbe vették. A kormányzóság területén három napos gyászt hirdettek.
Tavaly több mint hétezer közúti balesetet regisztráltak Irakban. Ezek túlnyomó többsége az utak rossz állapotára, a forgalomjelző táblák hiányára, illetve a közlekedésbiztonsági szabályok elhanyagolására voltak visszavezethetők az Emberi Jogok Iraki Főbizottsága nevű jogvédő szervezet szerint.
MTI