Több ezren várják, hogy táblagépet kapjanak az államtól, de egyelőre nagy a csend

2023. március 13. - 13:57 | Belföld

Több ezer nyugdíjas jelentkezett, hogy részt venne az állam által indított számítástechnikai tanfolyamon, amiért cserébe táblagépet kapnak majd, egyelőre viszont nagy a csend.

Több ezren várják, hogy táblagépet kapjanak az államtól, de egyelőre nagy a csend
Fotó: Pixabay - illusztráció

A kísérleti projektet tavaly nyáron indították el, akkor közel 1500 nyugdíjas jelentkezett az öthetes kurzusra, de nem ment mindent zökkenőmentesen – hívta fel a figyelmet a Markíza.

Régebbi táblagépeket osztottak ugyanis szét, amelyen az állami alkalmazás sem indult el. Az öthetes kurzus ideje alatt ráadásul a nyugdíjasok nem vihették haza a táblagépet, hogy otthon is gyakorolhassanak, csak a tanfolyam teljesítése után kapták meg.

A kísérleti fázis után az internetkezelésre irányuló tanfolyamnak az eredeti tervek szerint már tavaly meg kellett volna valósulnia, de egyelőre nincs előrelépés a Digitális nyugdíjas elnevezésű projekt körül.

Veronika Remišová beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes szerint nincs szó arról, hogy a projektet leállították volna, közbeszerzést akarnak kiírni további táblagépek vásárlására, valamint újabb felhívásokat közzétenni, az azonban továbbra is kérdés, hogy mindez mikor várható. Az előregisztráció mindenesetre továbbra is elérhető a projekt weboldalán.


(tvnoviny.sk)