Több ezren vettek részt a pozsonyi szivárványos felvonuláson (FOTÓK)

2018. július 14. - 17:03 | Belföld

Szombaton délután a homoszexuálisok jogait támogató szivárványos felvonulást rendeztek Pozsonyban.

Több ezren vettek részt a pozsonyi szivárványos felvonuláson (FOTÓK)
Fotók: TASR

A Pride szivárványos felvonulásra már nyolcadik alkalommal került sor Pozsonyban. A megmozduláson idén is több ezren vettek részt – a szervezők szerint résztvevők száma meghaladta az ötezret.

A felvonulás miatt fokozott rendőri intézkedés volt a fővárosban, valamint több forgalmas útszakaszt is lezártak a belvárosban, rendbontásra nem került sor.

A rendezvényen idén is felszólalt Mária Patakyová ombudsman, aki beszédében hangsúlyozta az azonos nemű párok elfogadásának fontosságát. Patakyová elismerte, szakmai szempontból fontolgatta, hogy funkciójából kifolyólag joga van-e részt venni a rendezvényen, de úgy gondolta, kötelessége figyelmeztetni arra, hogy Szlovákia nem teljesíti a kötelezettségeit az azonos nemű párokkal szemben.

„Amennyiben kritika ér emiatt, el kell viselnem” – jegyezte meg az ombudsman utalva az SNS bírálatára, a Szlovák Nemzeti Pártnak ugyanis nem tetszik, hogy Patakyová támogatja a rendezvényt.

Juraj Droba, Pozsony megye elöljárója rámutatott arra a problémára is, hogy az azonos nemű párok diszkriminálása miatt számos fiatal elhagyja az országot.

Ondrej Prostredník teológus beszédében arra ösztönzött mindenkit, hogy meg kell tanulni elfogadni minden gyermeket.

A Pride-dal egyidőben egy másik felvonulás is volt a városban, amelynek résztvevői a hagyományos családmodellt támogatják.


TASR/para