Több ezren voltak Ficóék rimaszombati kormányellenes tüntetésén

2021. október 17. - 19:12 | Belföld

A Robert Fico vezette Smer-SD által szervezett vasárnapi kormányellenes tüntetésen több ezren gyűltek össze Rimaszombatban.

Több ezren voltak Ficóék rimaszombati kormányellenes tüntetésén
Fotók: TASR (További képekért kattints a fotóra!)

A Smer-SD elnöke szerint megközelítőleg háromezren lehettek az aktuális kormány ellen tüntetők.

A megmozduláson a párt több képviselője is beszédet mondott, elsősorban az energiaárak emeléséről, a szociális és jogállam destrukciójáról, valamint az előrehozott választások szükségességéről szónokoltak.

Fico egyúttal felolvasta a népszavazásra szánt kérdéseket, amelyekkel az elkövetkező napokban Zuzana Čaputová köztársasági elnökhöz fordul. Az államfőt arra szólította fel, hogy a kérdésekkel ne forduljon az Alkotmánybírósághoz, hanem hirdesse ki a népszavazást az előrehozott választásokról. Az egykori kormányfő kiemelte, az államfőnek „ki kell lépnie a kormánykoalíció szóvivőjének szerepéből”.

A Smer elnöke felszólította a kormány, hogy terjesszenek elő egy javaslatot arról, hogy miként fognak küzdeni az áremelkedés ellen. Hozzátette, a kormánynak több lehetősége is van arra, hogy mérsékelje ezt a problémát. „Ha semmit nem tesznek, már jövő év elején súlyos szociális problémák lehetnek Szlovákiában” – figyelmeztetett Fico.

A rimaszombati amfiteátrum bejárata előtt néhány ellentüntető is gyülekezett, ők a Smer kormányát bírálták.

A megmozduláson beszédet mondott Rimaszombat polgármestere, Jozef Šimko is, aki megjegyzete, nem véletlen, hogy épp a szegénység elleni küzdelem világnapja van ma, és pont Rimaszombatban tüntetnek, a régió ugyanis évek óta magas munkanélküliségi aránnyal küzd. A polgármester is a Heger-kormányt bírálta, és egyúttal lemondásra szólította fel őket.

A tüntetésen jelen volt az SNS elnöke, Andrej Danko is, aki már korábban támogatásáról biztosította Ficóékat. Beszédében arról beszélt, hogy az új kormány központi eleme lesz a Smer és az SNS.


(TASR/para)