Több fül többet hall - hangzik a koalíció újragombolásának hidas javaslata

2017. augusztus 30. - 21:52 | Belföld

Ne csak a pártelnökök vegyenek részt a koalíciós tanácskozásokon, hanem mindhárom pártot két-két küldött képviselje - így hangzik a Híd egyik javaslata, ami a politikai partnerei részéről még elfogadásra vár.

Több fül többet hall - hangzik a koalíció újragombolásának hidas javaslata
Fotó: TASR

Bugár Béla a portálunknak elmondta, ez az előterjesztés is része annak a csomagnak, ami a kormányzás kereteit meghatározó szerződés feljavítását irányozza elő.

Mint ismeretes, a múlt pénteki koalíciós megbeszéléseiken a három kormánypárt megegyezett a koalíciós szerződés kiegészítésének mikéntjében, amit a politikai partnerek - a Smer, a Híd és az SNS - eredetileg szeptember elejéig szerettek volna tető alá hozni.

Ebből már nem valósulhat meg sokminden, hiszen a hárompárti megállapodás toldozgatását végezni hivatott munkacsoport még nem ülésezett. Ravasz Ábel, a csoport hidas tagja egy mai nyilatkozatában elismerte, hogy a kiegészítés folyamata elhúzódhat, és akár még az is elképzelhető, hogy a hozzátoldás szakaszosan menne végbe. Ilyen esetben a szerződés bővítésének első csomagja a pártvezetők közötti kommunikációt szabályozná, aminek része lehetne a már a bevezetőben jelzett "mostantól 3-szor kettes felállásban tanácskozzunk" javaslat.

Bugár szerint a tanács létszámának kibővítése megerősítené a koalíciós megállapodások kontrollját.

(sárp)