Több halottja is van az árvizeknek a francia és az olasz Riviérán, valamint Görögországban

2019. november 25. - 18:57 | Külföld

Hivatalos adatok szerint legalább hét ember halt meg a heves esőzések okozta árvizekben a francia és az olasz Riviérán, valamint Görögország nyugati részén, többen pedig a gépkocsijukban rekedtek.

A francia Riviéra több útját hétfőn is lezárták, Olaszországban a hétvégi áradások után tovább emelkedik a folyók vízszintje.

A franciaországi Var megye közigazgatása szerint négy ember halt meg, közöttük egy Grasse-ban, a parfüm fővárosában lakó, hetvenes éveiben járó házaspár, amelynek az autója elmerült az árban. Egy másik férfi úgy vesztette életét, hogy elsüllyedt a mentőcsónakja a Földközi-tengeren, a negyedik áldozatot holtan találtak az autójában.

Görögországban két férfi - feltehetően turista - holttestét találták meg vasárnap éjjel és hétfő hajnalban az Athéntől 250 kilométerre nyugatra fekvő Antirio kikötője közelében, miután viharba került a vitorlásuk.

Észak-Olaszországban egy holtan találtak egy nőt, miután a megáradt Bomida folyó elsodorta a gépkocsiját.

A mentők lehetséges áldozatok után kutatnak az árvíz sújtotta Savona közelében, ahol földcsuszamlás miatt beomlott egy autópályahíd-szakasz. Emanuele Gizzi tűzoltóparancsnok hétfőn közölte, nem lehetnek biztosak abban, hogy senki nem tűnt el. Az autósoknak sikerült megállniuk a beomlás előtt, de elővigyázatosságból folytatják a kutatást.

Franciaországban megkezdődött a lassú apadás, de sok család így sem tudott visszatérni otthonába. A hatóságok dolgoztak az áramszolgáltatás helyreállításán és az utak megtisztításán.

Görögország nyugati részén házaik százait öntötte el az ár a hirtelen lezúdult nagymennyiségű csapadék miatt. Az özönvízszerű esőzés és a földcsuszamlások miatt lezárták a Patraszból Athénbe vezető utat.

Kineta tengerparti üdülőhelyre földcsuszamlások zúdultak a közeli tar domboldalról. Több tucatnyian rekedtek elárasztott gépkocsijukban és házukban, a tűzoltóság mentette ki őket.


MTI