Több hektoliter víz tűnik el rejtélyesen a komáromi Matica slovenská épületéből

2017. január 15. - 15:09 | Régió

A vízóra szerint naponta annyi köbméter víz folyik el, hogy azzal két medencét is meglehetne tölteni.

Egyelőre nem tudják, hova tűnik el naponta több hektoliter víz a komáromi Matica slovenská épületéből. A nagy mennyiségű víznek egyelőre csak a vízórán van nyoma, amit az tulajdonosnak meg kell fizetniük - tudósít a Noviny.sk.

Az igazgató elmondása szerint egyetlen éjszaka után 11 ezer literrel mutatott többet a vízóra, amivel akár két medencét is feltölthettek volna. Ellenőrizték az összes vízcsapot, de semmilyen meghibásodást nem találtak. Az épületben általában senki nem tartózkodik.

A decemberben több mint 600 eurót fizettek a vízhasználatért. Molnár Ilona, a komáromi Vízgazdálkodási Vállalat munkatársa elmondta, segíteni fognak a tulajdonosoknak mielőbb felderíteni a probléma okát és megoldani azt.


(noviny.sk)