Több a koronavírusos elhunyt Szlovákiában, hamarosan súlyosabb számok jönnek

2020. október 17. - 07:07 | Belföld

Országonként eltér, hogy kiket sorolnak a koronavírus áldozatai közé, Szlovákiában viszont meglehetősen szigorúak ennek szabályai. Pillanatnyilag minimálisan több napba, de akár hetekbe is telhet, mire egy elhunytról megállapítják, hogy halálához a koronavírus-fertőzésnek is köze volt.

Több a koronavírusos elhunyt Szlovákiában, hamarosan súlyosabb számok jönnek
Illusztráció

Szlovákiában is gyakorta hallani olyan sarkított kritikát, hogy az a fertőzött is az áldozatok közé kerül, aki autóbalesetben hal meg. Pedig egyrészt épphogy azért olyan alacsony Szlovákiában az áldozatok száma, mert a boncolás során, illetve egyéb laboratóriumi vizsgálatok alapján derítik ki, hogy a koronavírus-fertőzés szerepet játszott-e az illető halálában, vagy sem. Korábban már írtunk róla, hogy a halálok effektív megállapítására PCR- és ellenanyagot kimutató tesztet is végeznek, továbbá egyéb hisztopatológiai, immunohisztokémiai, illetve virológiai vizsgálatokat is végrehajtanak.

Szeptember utolsó hetében, mikor még 44 volt a halálos áldozatok hivatalos száma, 247 volt azoké, akik fertőzöttek voltak a haláluk előtt. Három hét elteltével, most pénteken hivatalosan már 82 halálos áldozata van a járványnak Szlovákiában.

Ez az eljárás azonban az egészségügyi minisztérium közlése szerint nem teszi lehetővé, hogy a nyilvánosság is figyelemmel kísérje, hogy egy gyorsan változó időszakban pillanatnyilag mennyi azon elhunytak száma, akik fertőzöttek voltak közvetlenül a haláluk előtt - írja a Denník N. Míg Magyarországon például az előző nap koronavírusos elhunytjait közlik, addig Szlovákiában a szigorú vizsgálatok miatt az elhunytakról szóló adatok jelentősen késnek.

Zuzana Eliášová minisztériumi szóvivő azonban pénteken közölte, átértékelték a koronavírussal kapcsolatos kvalitatív és kvantitatív adatokat és arra jutottak, hogy a jövőben közölni fognak egy adatot arról is, hogy mennyi olyan személy halt meg, aki a halála előtt koronavírusos volt. Tehát a jövőben két adatunk lesz az elhunytakról: az egyik az előbb említett, hogy mennyi elhunyt rendelkezett halála előtt pozitív teszttel, ez a friss adat, a másik pedig bizonyos időeltolódással azoké, akiknél a patológusok és más szakemberek végül arra jutottak, hogy a halálában valóban közrejátszott a fertőzés, ezt az adatot ismerjük most.

Ez utóbbit átlagosan 8-10 napba telik megállapítani, viszont vannak szélsőséges esetek is. A Denník N említ egyet, amikor egy, a nyitrai kórházban elhunyt koronavírusos páciens a szükséges vizsgálatok elvégzése után október 2-án került be a statisztikákba. Ekkorra tudták megállapítani az orvosok minden kétséget kizáróan, hogy halálát a koronavírus-fertőzés okozta.

Michal Palkovič, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal igazságügyi orvosszakértői és patológiai anatómiai főosztályának vezetője szerint a haláleseteknek mintegy az ötöde ennyire bonyolult.

Megerősítette viszont, hogy az elmúlt héten nőtt azon halálesetek száma, melyeknél felmerül halálokként a koronavírus-fertőzés.

A legtöbb ilyen haláleset a turócszentmártoni és az eperjesi kórházakban történt. Ezekben a kórházakban kezelik a koronavírus-járvány által Szlovákiában leginkább sújtott két régió, Árva és Bardejov környékének fertőzöttjeit, és az elmúlt hetekben tapasztalt megemelkedett fertőzésszám most már a halálesetekben is megmutatkozik.

Pillanatnyilag 540 koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük 18-an fekszenek az intenzív osztályon, és 51 személyt kell gépen lélegeztetni, de ők nem az intenzívesek, hanem az aneszteziológiai és reszuszcitációs osztályon (ARO). A legtöbb kórházban ápolt beteg az Eperjesi, Zsolnai és Kassai kerületekben van, a legtöbb mesterségesen lélegeztetett (16) pedig a Zsolnaiban.

Jelentősen nő azon fertőzöttek száma, akik 65 évnél idősebbek, esetükben a fertőzéssel járó kockázatok jóval magasabbak. Az elmúlt egy hétben csaknem 1300 ilyen fertőzött volt, míg egy héttel korábban 863. Belőlük is az Eperjesi és a Zsolnai kerületben van a legtöbb.

(Denník N)