„Több minden szól a gyermekek oltása mellett, mint ellene” – PODCAST

2021. december 17. - 16:11

December 16-án érkezett meg Szlovákiába az a több mint 150 ezer vakcina, amelyekkel még idén elkezdik oltani az 5 és 11 év közötti gyerekeket a Covid-19 betegség ellen.

„Több minden szól a gyermekek oltása mellett, mint ellene” – PODCAST
Dr. Rajzák Edit dunaszerdahelyi gyermekorvos (Fotó: Juhász László)

Miközben országosan a felnőttek oltása is meglehetősen döcögősen halad, kérdés, lesz-e elég olyan érdeklődő a szülők körében, akik be akarják oltatni gyermeküket a betegség ellen. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy felesleges a kiskorúak oltása, hiszen a gyermekek nagy része szinte tünetmentesen vészeli át a koronavírus-fertőzést.

Az orvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a covid a többi között sokszervi megbetegedést és szívizomgyulladást okozhat a gyermekeknél. A témáról Dr. Rajzák Edittel, a dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályának főorvosával beszélgetünk.

A teljes beszélgetés meghallgatható itt: