Több mint 32 millió fontot fizettek David Bowie magángyűjteményéért

2016. november 15. - 10:06 | Kultúra

A Sotheby's aukciósházban rendezett kétnapos aukció során a januárban elhunyt zenész 350 műalkotást és tárgyat tartalmazó magánkollekcióját árverezték el, a teljes bevétel 32,9 millió font volt.

A nyitóestén a műgyűjtemény 47 fő művét két óra alatt adták el 24 millió fontért. A második napon több mint tíz órán át tartott az aukció. Csak Ettore Sottsass és a fiatal tervezőkollégáiból álló Memphis-csoport dizájnalkotásai 1,3 millió font bevételt hoztak az előzetesen becsült 130 ezer helyett.

Az aukció legdrágább tárgya Jean-Michel Basquiat (1960-1988) Air Power című képe volt, amelyet a várt 2,5-3,5 millió helyett hétmillió fontért adtak el. A londoni árverésen több mint 1700 érdeklődő vett részt, és több mint 26 ezren követték online.

A bevételt a művész szűk családja kapja. "A család bizonyos személyes kötődésű tárgyakat megtart, de most itt az ideje megadni a lehetőséget másnak is, hogy értékelje a művészetet és megszerezze ezeket a tárgyakat, amelyeket Bowie is annyira csodált" - közölte korábban a hagyaték kezelője.

Az aukciót megelőző, Londonban, Los Angelesben, New Yorkban és Hongkongban rendezett, Bowie/Collector című kiállítás mintegy 55 ezer látogatót vonzott. A kiállítás először mutatta be a popsztárt a szélesebb közönség előtt szakértő, sokoldalú érdeklődésű gyűjtőként.

A művészet számára "mindig is nélkülözhetetlen táplálék" volt - nyilatkozta a zenész 1998-ban a The New York Timesnak. A gyűjtemény egyedülálló bepillantást enged a 20. század egyik legnagyszerűbb művészének személyes világába" - mondta Oliver Barker, a londoni aukció vezetője, a Sotheby's szakértője.

(MTI)