A lehallgatásokat a bíróságok engedélyezik, és az idei első félévben nem fedeztek fel visszaélést.
A parlament belbiztonsági és honvédelmi bizottságának információs technológiai eszközök használatáról szóló jelentése szerint a leggyakrabban a rendőrség kezdeményezett ilyen jellegű megfigyeléseket.
Az összes kerületi bíróságra, valamint a Speciális Büntető Bíróságra az idei első hat hónapban összesen 910 kérvényt nyújtottak be a rendőri szervek, ebből 875-öt engedélyeztek, 35-öt elutasítottak. Ebből 684 vonatkozott lehallgatásra, amelyek közül 33-at elutasítottak.
A szlovák titkosszolgálat (SIS) 146 kérvénye mindegyikét megalapozottnak tartotta a bíróság, míg a pénzügyőrség bűnügyi osztályáról érkező 58 kérvénynek is eleget tettek. A katonai hírszerzés 22 kérvényéből kettőt utasítottak el.
Hogy a lehallgatások milyen eredménnyel zárultak, az nem világos, ugyanis az Eperjesi Kerületi Bíróságon kívül egyik sem szolgált információval. Az eperjesi bíróság közölte, hogy 21 engedélyezett lehallgatásból 13 esetben teljesült a kitűzött cél, négy esetben nem, további négy eset pedig még nincs lezárva. A bíróságok nem rendelkeznek információkkal arról, hogy a lehallgatások által szerzett információkat felhasználták-e büntetőperek során.
TASR/para