Több mint 70 millió eurót különítettek el a csatornahálózatok kiépítésére

2019. február 1. - 08:25 | Régió

Lakossági fórumon vett részt csütörtökön este Nagyabonyban majd Királyfiakarcsán Sólymos László környezetvédelmi miniszter és Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár. A találkozón több aktuális, a lakosságot érintő kérdés is felmerült.

Több mint 70 millió eurót különítettek el a csatornahálózatok kiépítésére
Megtelt a nagyabnyi kultúrház (A szerző felvételei)

Nagyabonyban Gányovics Júlia polgármester asszony és Balódi László a szomszédos Hodos község polgármestere fogadta a vendégeket. A beszélgetés során szó esett a közelgő elnökválasztásról, a Híd párt szerepéről a törvényhozásban és a két falut érintő legégetőbb problémáról, a csatornahálózat kiépítésének kérdéséről is.

Mivel Nagyabony és Hodos községek közösen pályáznák meg a hálózatra építésére szükséges anyagi forrásokat, mindkét települést érinti a téma. „Dolgozunk azon, hogy ezt a problémát megoldjuk. Az első lépés az volt, hogy sikerült 30 millió eurót elkülönítenünk, amihez az állami költségvetésből még 15 százalékot hozzáteszünk. Ez az összeg az úgynevezett vízvédelmi területek csatornahálózatok kiépítését kell hogy támogassa. Az, hogy ez megvalósulhasson, el kellett fogadni tavaly a Lex Csallóközként ismert törvényt” – magyarázta a környezetvédelmi miniszter.

Sólymos hozzátette, hogy ehhez az összeghez a Szlovák Környezetvédelmi Alapon keresztül még 30 millió euró áll rendelkezésre, hiszen a csallóközi vízkészlet megvédése elsődleges fontosságú. „Most nagyon intenzíven azon dolgozunk a csallóközi polgármesterekkel, hogy elkészüljenek a projektek, hogy azok aktuálisak legyenek, és lehessen elkezdeni az építkezést” – hangsúlyozta a tárcavezető, majd hozzáfűzte, bízik benne, hogy ebben az évben elkezdődhet Nagyabony és Hodos községek csatornahálózatának kiépítése.

A községvezetők elmondása szerint érvényes építkezési engedélyük már van, így csak pénzinjekcióra van szükség a munkálatok elkezdéséhez. A hálózathoz tisztítóállomást nem terveznek építeni, így a dunaszerdahelyi rendszerre csatlakoznának.

„A légi út mentén halad majd a vezeték a járási székhelyre. Hodos községnek valamivel több mint 13, Nagyabonynak pedig közel 11 kilométeres vezetékre lesz szüksége” – magyarázta Balódi László Hodos polgármestere. A két település munkálataira 12,5 millió euróra lenne szükség.

A királyfiakarcsai találkozón szintén téma volt a szennyvízhálózat építése, itt ugyanis három községet, Királyfiakarcsán kívül Lúcsot és Kisfaludot is érinti a probléma. A három település polgármesterei szintén részt vettek a találkozón.


Királyfiakarcsán is számos érdeklődő fogadta a vendégeket

Mindkét összejövetelen felmerült még a házi disznótor kötelező bejelentésének, illetve az adott állatból vett minta kivizsgálásának kérdése, ami az elmondások szerint számos lakosban okozott felháborodást. Ezzel kapcsolatban Csicsai Gábor elmondta, az intézkedésre azért van szükség, mert olyan komoly betegségek ütötték fel a fejüket a sertések között, mint a sertéspestis, amely szinte 100 százalékos elhullást eredményez és további állatok megfertőzését.

Mindkét összejövetelre szép számmal érkeztek az érdeklődő lakosok.

(alsa)