Több mint hatezer eurós bírságot lengetett be Hájos Dunaszerdahely egyik legnagyobb polgári társulásának, a civilek állítják, nem tettek semmi törvénytelent

2023. október 20. - 07:04 | Régió

Akár 6 638 euróra is megbírságolhatják a Komunita DS polgári társulást, mert a logójában – a város szerint – engedély nélkül van elhelyezve Dunaszerdahely városának címere.

Több mint hatezer eurós bírságot lengetett be Hájos Dunaszerdahely egyik legnagyobb polgári társulásának, a civilek állítják, nem tettek semmi törvénytelent
A Komunita DS reklámponyvája (Paraméter)

Hogy jobban megértsük, miről is is van szó pontosan, érdemes visszamenünk szeptember végére, a Csallóközi Vásár pénteki napjára. Aznap a Komunita DS egy gulyásfőző rendezvényt szervezett az egykori Vásártéri Magán Szakközépiskola (Ozorák-iskola) mellett lévő magánterületen, amely csak pár méterre volt a vásár helyszínétől. Bár egy teherautó megnehezítette, hogy bejussanak a magánterületre, a városi rendőrség pedig cselekvőképtelen volt ezügyben, a társulás végül meg tudta tartani a rendezvényét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Az egykori iskola kapujára egy reklámponyvát feszítettek ki – lásd a címlapfotót –, melyen szerepelt a társulás logója.

Egyébként a Komunita DS egy nonprofit szervezet, például karitatív eseményeket bonyolít le, köze nincs a politikához, üzleti tevékenységet nem folytat.

Visszatérve: A kifeszített reklámyponyvára a városi rendőrség is felfigyelt, akik felszólították a szervezőket, hogy távolítsák el a plakátot, mivel az tartalmazza a város címerét, amely használatára a társulásnak nincs engedélye. A szervezők ezt meg is tették, bár a kedvezőtlen időjárás miatt egyébként is már pakoltak össze.

Peter Sanve, a Komunita DS elnöke októberben a várostól kapott egy levelet, melyben felszólították, távolítsa el Dunaszerdahely címerét minden reklámanyagukról, ugyanis nem rendelkeznek engedéllyel a várostól a szimbólum használatára.

Amennyiben ez nem történne meg, több mint 6 ezer eurós bírságot is kiszabhatnak a polgári társulatnak

– áll a polgármester által aláírt levélben.

Sanve azonban több helyen is kifogásolhatónak találja a város figyelmeztetését. Egyrészt a levelet nem postai úton kapta meg, elmondása szerint egy városi rendőr kézbesítette neki, ráadásul az esti órákban.

Másrészt a Komunita DS elnöke azzal az állítással sem ért egyet, hogy a társulás logója - amelyet egyébként 2022 novembere óta használnak - a címert venné alapul. Hiszen – állítja Sanve – a város címere pajzs alakú, míg a logójukban kör alakba van foglalva a szimbólum.

A város címere és a Komunita DS logója egymás mellett

„Továbbá a logó egéssze sem kelti azt a benyomást, hogy mi egy városi-, eseteg egy a város által támogatott szervezet lennénk“

- állítja Sanve, aki hozzátette, nem profitszerzés céljából használják a logót, hiszen - mint azt írtuk - nem folytatnak üzleti tevékenységet.

A Komunita DS képviselője és a város jogi osztálya már találkozott, egyelőre nem jutottak dűlőre.

Sanve egyébként konfliktusmentesen szeretné megoldani a helyzetet, hajlandó lenne logót változtatni, esetleg kérvényt benyújtani a város címerének törvényes használatára.

Jelenleg a társulás nem használja nyilvános helyeken a logóját, egy hétfői rendezvényre például nem visznek semmilyen reklámanyagot, mert időhiány miatt nem sikerült lecserélni/eltüntetni a védjegyüket.


(Poroknovec Erik)