Több mint tízezer maszkhoz jutott Nagymegyer, az összes lakos kap belőle

2020. április 1. - 16:26 | Régió

Nagymegyer városa is mindent elkövet annak érdekében, hogy lassítsa a vírus terjedését. Március 21-én jött a hír, miszerint két helyi lakos koronavírus-tesztje pozitív lett. Mindketten azonnal otthoni karanténba vonultak. Azóta egyikük újonnan elvégzett tesztje negatív eredményt mutatott, másikuk állapota stabil, otthon lábadozik. Rajtuk kívül újabb fertőzöttről nem tudni a városban.

Több mint tízezer maszkhoz jutott Nagymegyer, az összes lakos kap belőle
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

A város vezetősége mindent megtesz, hogy megóvja nemcsak a nyugdíjasokat, de az összes városlakót. Fertőtlenítették a hivatal épületét, valamint az óvodáikat és iskoláikat egyaránt. Ezen túl felajánlották a város tulajdonában lévő mentőautót koronavírus-fertőzöttek kórházba szállítására.

A város felvétele

A szájmaszkok ügyében Nagymegyer is a saját kezébe vette az irányítást. Holényi Gergő polgármestertől megtudtuk, Lőrincz Judit vezetésével a helyi Nyugdíjas Klub és Szervezet tagjai önkéntes alapon már több mint 200 maszkot megvarrtak. Nagy segítségükre van továbbá a Webasto Convertibles gyár, amely munkatársai a város megrendelésének eleget téve tízezer szájmaszkot varrtak a lakosoknak. Az elkészült maszkokat a város tanárai, óvónői, a városi rendőrök, az önkéntesek, Vörös Róbert és a futóklub tagjai segítenek eljuttatni a családokhoz, valamint Nagymegyer polgármestere, Holényi Gergő is kiveszi részét a házhozszállításból. Kortól függyetlenül, az összes lakos számára biztosított a szájmaszk.

A város április 1-jétől további szolgáltatást fog nyújtani az időseknek. A hivatal két forróvonalat indít, melyen keresztül a nagymegyeri idős emberek kérhetik, hogy bevásároljanak nekik, vagy ételt vigyenek. Ezt a feladatkört a város szociális munkásai fogják ellátni. A hívható telefonszámok a következők: 0940 324 066, 0918 343 663.

„Óriási köszönet jár mindenkinek, aki segíti munkánkat ebben a nehéz időszakban” – húzta alá a polgármester, aki a lakosságot továbbra is az összefogásra buzdítja. Elmondta portálunknak, örömmel vesznek minden apró segítséget és szívesen fogadják további önkéntesek jelentkezését.

A városlakók körében nem mutatkozik különösebb pánikhangulat. Az utcákat járva higgadtság tapasztalható. Mint mindenhol, itt is akadnak, akik szembe mennek a tömeggel és fittyet hánynak a biztonságra, azonban a legtöbben becsületesen betartják a biztonsági előírásokat. A hétvégén készült képriportunk mindezt hűen ábrázolja.

(SzC)