Több részletet is közölt a rendőrség a vasárnapi családi tragédiáról, amelynek során egy 9 éves gyerek is életét vesztette

Az eset számos kérdést vetett fel, ezek egy részére most választ adott a rendőrség.

Mint ismert, vasárnap délelőtt 10 órakor a ligetfalui Vyšehradská utcában egy hételemeletes lakóház előtti betonparkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba szállítottak, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt. 

Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A 39 éves nőnek szúrt sebei is voltak. A rendőrök ezután kezdték keresni, hogy honnan zuhanhatott ki, és egy drón segítségével sikerült is megállapítaniuk, melyik lakásból. Eztán 16.30 környékén bejutottak a lakásba, ahol holtan találtak egy 9 éves kisfiút, a nő fiát, akinek a Joj TV szerint szintén szúrt sebei voltak a testén.

A fiú tehát a nő gyermeke volt, a kizuhant férfi viszont nem a partnere, amint először sokan gondolták, hanem a testvére. 

A rendőrségi intézkedés kapcsán számos kérdés felmerült, amelyeket hétfőn délután tisztáztak a hatóságon. A rendőrség hivatalos közösségi oldalán közölte, az első bejelentést követően – amely a férfiről szólt – a helyszínre érkező rendőrök azonnal megtették a szükséges intézkedéseket.

Hozzátették, a bejelentés alapján nem volt egyértelmű, hogy a 27 éves férfi melyik lakásból zuhant ki, és mivel nem voltak nála az iratai, nem tudták azonosítani, és a szomszédok sem ismerték.

Kiemelték, a rendőröknek ekkor még nem volt felhatalmazásuk, hogy bármelyik lakásba behatoljanak. Több lakásban is érdeklődtek, de sok helyen senki nem nyitott ajtót, nem tartózkodott senki otthon.

A második incidenst követően tudták csak azonosítani az áldozatot, és a lakást is csak ekkor találták meg. Ezt követően találták meg a lakásban a 9 éves gyerek holttestét.

A rendőrség hozzátette, továbbra is intenzíven nyomoznak az ügyben.


(FB)