Több részre bontanák a Facebookot

2019. május 9. - 21:46 | Külföld

A világ legnagyobb közösségi hálózata, a Facebook egykori társalapítója, Chris Hughes csütörtökön közzétett írásában a Facebook feldarabolása mellett foglalt állást. 

Több részre bontanák a Facebookot
Fotó: AP Photo

Hughes arra kéri az amerikai hatóságokat, hogy bontsák több részre a Facebookot, mivel meglátása szerint az oldal túlságosan befolyásossá vált, felügyelete pedig problémás.

A New York Times című amerikai napilap csütörtöki számában megjelent véleménycikkben Chris Hughes azt írta: korábbi üzlettársa, Mark Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp vezetőjeként "ellenőrizetlen hatalommal" bír, amin változtatni kell.

"Mark befolyása megdöbbentő, messze meghaladja bárkiét a kormányból vagy a magánszektorból. Mark egy kedves, jó ember, de dühös vagyok rá amiatt, hogy miközben az oldal növekedésére összpontosított, a kattintásokért cserébe feláldozta a biztonságot és az udvariasságot" - jegyezte meg a szerző.

A Facebook egykori társalapítója kifejti azt is, hogy a Facebook fejlesztésében betöltött szerepe miatt önmagában is csalódott, aggályosnak tartja az adatvédelmi kérdéseket, és azt ahogyan a nacionalista és illiberális erők kihasználják a felületet.

Hughes felhívta a figyelmet arra, hogy a Facebook piaci dominanciája és mérete egyúttal azt jelenti, hogy a vállalat bármilyen riválist legyűr - mielőtt annak működése egyáltalán beindulhatna - károkat okozva ezzel a start-up kultúrának. Úgy látja, Zuckerberg az oldalon keresztül lényegében szert tett a szólásszabadság ellenőrzésére.

Hughes kiemeli: "az amerikai nép hagyománya a monopóliumok megzabolázása, bármennyire jó szándékúak is a vezetőik", de úgy látja Zuckerberg hatalma "példa nélküli és nem amerikai", ezért is szükséges a Facebook feldarabolása.

A Facebook még csütörtökön reagált Hughes írására, elutasítva az egykori alapító javaslatát a vállalat három részre darabolásáról. Közben egyes amerikai törvényhozók arra kérték az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát, hogy kezdeményezzen trösztellenes vizsgálatot a Facebook ellen.

A Facebook közösségi hálózatának több mint 2 milliárd felhasználója van a világon. A Facebookhoz tartozik a WhatsApp és a Messenger nevű csevegőalkalmazás és az Instagram nevű képmegosztó oldal is - mindhárom egyenként több mint egymilliárd felhasználóval bír. A Facebook 2012-ben vásárolta meg az Instagramot, a WhatsAppot pedig 2014-ben.

A közelmúltban a Facebook a kritikák kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.

Tavaly nagy botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Facebook mintegy 87 millió felhasználója adatait adta el a Cambridge Analytica brit tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából.

Chris Hughes - Mark Zuckerberg egykori szobatársa és a Facebook egyik társalapítója - az egyik olyan személy, aki segített közösségi médiaóriássá tenni a Facebookot. A mai Facebook elődje 2004-ben jött létre, azt Mark Zuckerberg, Chris Hughes és Dustin Moskovitz hozta létre az amerikai Harvard Egyetemen.

MTI