Több százan mentek el Fico megmozdulására, hogy a kormányt bírálják és a Smert éltessék

2021. november 17. - 15:50 | Belföld

A Smer vezetősége szerdán délután elhelyezte koszorúját Alexander Dubček emlékműve előtt a parlamentnél. A tüntetéssel egybekötött megemlékezésen több százan gyűltek össze, a parlament előtti tér teljesen megtelt.

Több százan mentek el Fico megmozdulására, hogy a kormányt bírálják és a Smert éltessék
Fotó: TASR

A Smer képviselői felszólaltak az egybegyűltek előtt.

„Azért jöttünk ide, hogy tisztelegjünk a nagy humanista és szociáldemokrata Alexander Dubček előtt” – mondta Juraj Blanár, a párt alelnöke. Hozzátette, hogy november 17-én a szabadságért és demokráciáért folytatott küzdelemre emlékezünk, ugyanakkor nem mulasztott el rámutatni a jelenlegi helyzetre, illetve bírálta a kormányt, amely szerinte megfeledkezett Dubček születésének 100. évfordulójáról.

Robert Fico pártelnök megjegyezte, hogy a helyszínen fegyveres rendőrök vannak, akiknek nem akarja felróni, hogy a munkájukat végzik, Hamran István megbízott országos rendőrfőkapitánynak és Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszternek viszont azt üzente, hogy a megmozduláson csak rendes emberek vannak.

Rámutatott, hogy az emberek fel vannak háborodva és egyre fokozódik az agresszió. Szerinte ennek megoldására elég lenne értelmes járványügyi intézkedéseket hozni. Bírálta továbbá a kormányt az áremelkedésekkel kapcsolatban, illetve Zuzana Čaputová köztársasági elnököt a népszavazás meghiúsításáért. Emellett nem zárta ki, hogy újfent aláírásgyűjtésbe kezdenek az előrehozott választásokért.

A parlament előtt összegyűlt tömeg többször is hangos skandálásba kezdett egyszer a szájmaszkok ellen tüntetve, másszor a Smert éltetve. A Smer vezetőségének távozásával a jelenlévők egy része a parlament előtt maradt, a rendőrség mindvégig felügyelt rájuk.


TASR/para