Több százezer eurót költ a sport támogatására Komárom

2021. február 18. - 09:19 | Régió

Komárom város önkormányzata idén is folytatja több éve futó projektjét, a sportpályák felújítását. Tavaly a Munka Utcai Alapiskolában és az Erzsébet-szigeten újították fel a létesítményeket, valamint egy fitpark is elkészült a városban. Az idei évben csökkentették a keretet, viszont a munka folytatódik.

Több százezer eurót költ a sport támogatására Komárom
A röplabdaklub volt az egyik, amelyik a legtöbb támogatást kapta az önkormányzattól (Fotó: Paraméter)

„Az előző évekhez képtest a felére csökkentettük a keretet, azaz százezer eurót különítettünk el erre a célra. Két alapiskola kültéri sportpályáit újítjuk fel összesen 45 ezer euróból, Őrsújfalu városrészben pedig folytatjuk a futballpálya rendbetételét, erre a célra 20 ezer eurót szánunk“ – mondta a Paraméternek Keszegh Béla.

Komárom polgármestere szerint a maradék pénzből a városszerte létesített multifunkciós pályákat hozzák rendbe annak érdekében, hogy minél többen ott sportolhassanak.

„Folytatjuk az Erzsébet-szigeten található pálya felújítását is,

ezt újabb strandröplabda pályával bővítjük, továbbá egy fittparkot is helyezünk el ide“ – részletezte Keszegh Béla.

Kovács Dávid képviselőtől, az Ifjúsági- és Sportbizottság elnökétől azt kérdeztük, milyen szempontokról alapján dönt a képviselő-testület a támogatások odaítéléséről.

„Azon vagyunk, hog minél több komárominak lehetősége legyen jó körülmények között sportolni, főleg a gyerekeknek, a fiataloknak, de persze gondolunk az idősekre is. Azt az irányvonalat szeretnénk követni, amelyben nagyobb teret kapnak a komáromi gyerekek és komáromi fiatalok. Tehát hogyha megnézzük, hogy kik mennyi pénzt kaptak, láthatjuk, hogy ahol sok gyerek van, ott jelentősebb, nagyobb támogatásban részesült a klub, és szeretnénk ezt az utat továbbra is folytatni“ – mondta a képviselő.

A sportpályák felújítására a város összesen 100 000 eurós pénzcsomagot szán 2021-ben, a sportklubok támogatására pedig 226 400 eurót különített el. Ebből az összegből a legmagasabb támogatás a KFC-nek és a röplabdaklubnak jutott – egyenként több mint 50 000 euró.

(ha)