Több tucat civillel végeztek egy dzsihadisták elleni légicsapásban Szíria keleti részén

Legalább 28 civil vesztette életét egy légicsapásban, amelyet Szíria keleti részén hajtottak végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik utolsó bázisa ellen - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet pénteken.

Több tucat civillel végeztek egy dzsihadisták elleni légicsapásban Szíria keleti részén
-illusztráció- (Fotó: AP)

A támadást csütörtök este hajtották végre Deir ez-Zór tartományban, az iraki határ közelében található asz-Szúszánál - tudatta a terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező szervezetet vezető Rámi Abder-Rahmán.

Az OSDH nem tudja, hogy az iraki légierő vagy a Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció hajtotta-e végre a légicsapást.

A Szana szíriai állami hírügynökség mintegy harminc polgári halottról számolt be, és a nemzetközi koalíciót tette felelőssé a történtekért.

Az iraki légierő az elmúlt hónapokban többször támadta a dzsihadisták hadállásait Kelet-Szíriában, az iraki határ közelében. A nemzetközi koalíció eközben a szíriai kurd és arab harcosok katonai szövetségének nyújt légi támogatást.

A 2014-ben jelentős iraki és szíriai területeket elfoglaló dzsihadisták mára visszaszorultak a sivatagba. Az iraki hatóságok 2017 végén bejelentették: kiszorították a szélsőségeseket az összes településről. Az OSDH tudomása szerint a dzsihadisták Szíria területének kevesebb mint 3 százalékát tartják ellenőrzésük alatt.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd katonai szövetség május elején megindította offenzívájának utolsó szakaszát, hogy végleg felszámolja az Iszlám Állam jelenlétét az országban.

(MTI)