Több utca lakosai váratlanul víz nélkül maradtak Dunaszerdahelyen

2021. november 17. - 11:54 | Régió

A Nyugat-Szlovákiai Vízművek előre jelezte, hogy a Bősi úton végzett munkálatok miatt nem lesz víz az ünnepnapon Ollétejedben, néhány utcát viszont erről nem értesített Dunaszerdahely határában.

Több utca lakosai váratlanul víz nélkül maradtak Dunaszerdahelyen
Illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

Erről szerdán délelőtt a Facebook-oldalán tájékoztatott kissé haragosan Hájos Zoltán, aki egyébként a Nyugat-Szlovákiai Vízművek elnökségének tagja. "Az emberi hanyagságnak és a butaságnak nincs határa még Dunaszerdahelyen sem!" - kezdte mondandóját.

Emlékeztetett arra, hogy a vízművek értesítette az ollétejedieket a vízszolgáltatás szüneteltetéséről a mai nap folyamán 8 és 15 óra között, de más utcákat, amelyeket ez szintén érint, nem értesített.

"Erről nem tájékoztatták a Bősi út, az Építők-, Petőfi Sándor és az Arany János utca lakosait, pedig őket is érinti. A vízművek dolgozóinak tudniuk kell, hogyan vannak összekötve az egyes vízvezetékek!" - hangsúlyozta.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ezeket a munkálatokat "nem lehetett munkanapra betervezni, amikor kevesebb ember van odahaza, és az üzletek is nyitva vannak, hiszen a szerelés nem akadályozná a közlekedés folyamatosságát a Bősi úton".

(parameter)