Több város és falu polgármesterénél is érdeklődtünk a hitelesítés ügyében

2020. március 30. - 13:05 | Régió

Egy korábbi, félreértésből fakadó téves információnk helyretétele érdekében felkerestünk néhány Dunaszerdahelyi járásbeli önkormányzatot, hogy a hitelesítési szolgáltatásuk működéséről érdeklődjünk.

Több város és falu polgármesterénél is érdeklődtünk a hitelesítés ügyében
Illusztrációs felvétel (TASR)

Bős város polgármestere, Fenes Iván és Nagymegyer polgármestere, Holényi Gergő kérdésünkre elmondták, városukban működik a hitelesítés, a lakók szükség esetén igénybe vehetik e szolgáltatást.

Több falu polgármesterét is felkerestük, így Gódány Lászlót – Egyházkarcsa, Polák Lászlót – Ekecs, Török Gergelyt – Vásárút, Marczell Zoltánt – Kisudvarnok, Lukács Józsefet – Csiliznyárad, Mocsonoky Róbertet – Kisfalud és Bertalan Györgyöt – Baka. A községek első emberei kivétel nélkül, mind azt nyilatkozták, a községükben az illetékes személyek eleget tesznek a hitelesítési kérelmeknek.

Azt azonban az összes polgármester hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel azt kérik lakosaiktól, csak sürgős esetekben vegyék igénybe e szolgáltatást a tömeg elkerülése érdekében.

Mindegyik község- és városháza betartja az előírt óvintézkedéseket, az oda érkezők csak szájmaszkban és lehetőleg kesztyűben léphetnek be a hivatalba, melyet folyamatosan fertőtlenítenek. Néhány helyen az ügyfélszolgálati ablakon keresztül kommunikálnak a lakosokkal, s többen kérik, mielőtt valaki személyesen megjelenne a hivatalban, telefonon egyeztessen az ott dolgozókkal.

(SzC)