Többek között Szent László király maradványait is megtalálták a magyar kutatók

2022. augusztus 9. - 10:34 | Kultúra

Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között.

Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatócsoportjának igazgatója, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézet Genetikai Tanszékének munkatársa vezetésével folyó projekt során sikerült bizonyítani, hogy a székesfehérvári osszáriumban (csonttárban) Árpád-házi királyok földi maradványai találhatók.

A kutató közölte, az osszáriumban több mint kilencszáz ember csontmaradványa található összekeveredve. A kutatók célja, hogy - ezeket a mintákat a korábban meghatározott profilokkal összevetve - több magyar uralkodót is azonosítsanak. A csontokat szénizotópos kormeghatározásnak is alávetették, így kiderült, a székesfehérvári sírhelyet a 9-től a 16. századig használták temetkezésre.

A szegedi tudósok vizsgálatának biztos kiindulópontja a korábban megtalált III. Béla király DNS-mintája volt. Ennek segítségével sikerült feltérképezni az Árpád-házi rokonokat. Eddig Antiókhiai Anna (1154-1184), III. Béla magyar király első feleségének csontjait,

valamint Szent László király (1040-1095) földi maradványait,

továbbá Halicsi Endrét (1210-1234), II. András magyar király harmadszülött fiát azonosították.

A székesfehérvári osszáriumbeli csontmaradványok vizsgálatának célja egyrészt, hogy méltó sírhelyet kaphassanak egykori uralkodóink, másrészt, hogy - az összegyűlt információk feldolgozása alapján - jobban megismerjék a magyar uralkodókat. A szegedi kutatók ugyanis minden koponyát beszkenneltek, és ennek alapján arcrekonstrukciót készítenek. Mivel a DNS-információ a szem- és hajszínt is magában hordozza, az érdeklődők hamarosan egy VR-szemüvegen keresztül szembe nézhetnek több Árpád-házi uralkodóval is.


(MTI)

Címkék: Szent László, SZTE