Többen életüket vesztették egy brazíliai tömegkarambolban

2017. június 23. - 09:09 | Külföld

Legalább 21 ember életét vesztette és harmincan megsérültek a délkelet-brazíliai Espirito Santo szövetségi államban fekvő Guarapari városa mellett csütörtökön amiatt, hogy egy köveket szállító kamion frontálisan összeütközött egy utasokkal teli busszal, majd pedig két mentőautóval - jelentette a helyi rendőrség.

A helyi hatóságok szerint a balesetben a teherautó és az egyik mentőautó sofőrje is meghalt, valamint legalább 13-an a busz 32 utasa közül. Hozzátették: az áldozatok közül sokan halálra égtek, miután a busz kettétört és lángra kapott. Emellett félő, hogy a halottak száma emelkedik, tekintettel a sok súlyos sérültre.

Az O Globo című brazil lap úgy tudja, hogy a mentőautókkal betegeket szállítottak kivizsgálásra a szövetségi állam székvárosába, Vitóriába.

Egyelőre nem tudni, mitől tért le a balesetet okozó teherautó a szembejövő sávba.

MTI/para