Többen meghaltak az újabb iraki tüntetéseken

2019. október 6. - 08:12 | Külföld

Legalább tizennégyen meghaltak, tizenheten pedig megsebesültek szombaton a kormányellenes tüntetések ötödik napján Irakban, a biztonsági erők több helyen is éles lőszert és könnygázt vetettek be - közölték iraki tisztségviselők.

Az újabb összecsapások egynapos viszonylagos nyugalmat követően robbantak ki az után, hogy a hatóságok feloldották a kijárási tilalmat, amelyet a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és az elégtelen közszolgáltatások ellen kedden kezdődött tüntetések elfojtása miatt vezettek be.

Az AP amerikai hírügynökség szerint ezt követően tüntetők tucatjai kezdtek el gyülekezni a Bagdad központjában lévő Tahrír tér körüli utcákban, miközben páncélozott járművek és katonák lezárták a térre vezető utat.

Egészségügyi és biztonsági tisztségviselők szerint négyen akkor haltak meg, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a tér közelében található egyik utcában gyülekező emberekre.

Egy másik helyszínen további legalább három ember lelte halálát az intenzív golyózáporban. A Tahrír tér közelében később további két tiltakozó vesztette életét. Egy tüntető Bagdad déli bejáratánál, az-Zaafaraníja körzetben halt meg, ahol további 13 ember megsebesült. Ugyanitt később egy tüntető belehalt sérüléseibe. További két tiltakozó a nyugat-bagdadi Suala negyedben vesztette életét, miután a biztonsági erők a sötétedést követően tüzet nyitottak a tüntetőkre.

További egy tiltakozó lelte halálát a Bagdadtól mintegy 160 kilométerre délre fekvő Díváníja városában, ahol a tüntetők a helyi kormányzat irodáihoz vonultak.

Iraki tisztségviselők és a parlamenttel kapcsolatban álló, félhivatalos iraki emberi jogi főbiztosság egyik tagja szerint a dél-iraki Dzikár kormányzóság Násziríja nevű fővárosában a tüntetők felgyújtották két politikai párt irodáit. Két meg nem nevezett tisztségviselő szerint a biztonsági erők válaszul tüzet nyitottak, de egyelőre nem érkezett jelentés áldozatokról.

A rendőrség éles lőszert vetett be a tiltakozók ellen Násziríjában is, ahol a héten legalább 18 ember vesztette életét a tiltakozásokon.

Irak több városában kedd óta zajlanak tüntetések a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. Az iraki emberi jogi főbiztosság szerint azóta legalább 94 ember vesztette életét, és közel 4000 sebesült meg a zavargásokban. Az AP szerint a pénteki volt a legvéresebb nap Bagdadban, amikor is 22 ember vesztette életét.

Bár a tervek szerint az iraki parlament szombaton rendkívüli ülést tartott volna, amelyen a tüntetők követeléseiről tárgyaltak volna, a parlament nem volt határozatképes, mivel a legnagyobb parlamenti blokk bojkottálta az ülést.


MTI

Címkék: tüntetés, Irak