Többen meghaltak egy francia katonai konvoj útját elálló tüntetésen

2021. november 28. - 09:24 | Külföld

Legalább két ember életét vesztette és tizennyolcan megsebesültek Niger nyugati részén egy tüntetésen, amelynek résztvevői elállták egy francia katonai konvoj útját és összetűzésbe kerültek a katonákkal - közölte szombaton a niameyi vezetés.

Többen meghaltak egy francia katonai konvoj útját elálló tüntetésen
Fotó: TASR/AP

A páncélozott járművek és tehergépkocsik pénteken keltek át a határon, miután Burkina Fasóban egy héten át tüntetések akadályozták haladásukat. A megmozdulások résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a francia katonáknak nem sikerült megfékeznie az iszlamista szélsőségesek vérontását a térségben.

Egyre nagyobb az elégedetlenség Franciaország katonai szerepvállalásával a Száhel-régió egykori francia gyarmatain, ahol Párizs több ezer katonát állomásoztat az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezeteknek hűséget fogadott helyi iszlamisták elleni harcra.

A konvoj Elefántcsontpartról indult Maliba, de útközben többször is elállták útját. Szombaton a nyugat-nigeri Tera településen ütköztek a francia katonák a továbbhaladásukat gátló újabb ellenállásba.

"A francia katonák erőt alkalmazták, hogy kiszabadítsák magukat. Sajnos két ember életét vesztette és tizennyolcan megsebesültek, tizenegyen közülük súlyosan" - közölte a nigeri belügyminisztérium. "Vizsgálat indult a tragédia pontos körülményeinek a feltárására és a felelősség megállapítására" -tette hozzá.

Pascal Ianni ezredes, a francia hadsereg szóvivője a Reuters globális hírügynökségnek elmondta, hogy francia katonák és a nigeri katonai rendőrség alakulatai figyelmeztető lövéseket adtak le tömegoszlatásra, hogy megakadályozzák a teherautók kifosztását, illetve ellopását. Ugyanakkor nem tudta sem cáfolni, sem megerősíteni az áldozatokról szóló jelentéseket.

Ianni hozzátette, hogy a konvoj később folytathatta útját a főváros, Niamey irányába.

Egy nigeri tisztségviselő által közzétett felvételeken főleg fiatal tüntetőket lehetett látni, akik a többi között azt skandálták a háttérben egy égő úttorlasszal, hogy "Le Franciaországgal!"

Párizs a térségben található kontingensét 5000-ről 2500-3000 főre akarja csökkenteni 2023-ig, miközben több eszközt akar Niger rendelkezésére bocsátani, és más európai különleges erőket is arra akar bátorítani, hogy működjenek együtt a helyi erőkkel. Bár a szélsőségesek több vezetőjével is végeztek már a vérontás nem akar véget érni.

Mohamed Bazoum nigeri elnök pénteken az állami televízióban nyilatkozva védelmébe vette a francia katonai jelenlétet a Száhel-övezetben, mondván, távozásuk káoszhoz vezetne.


MTI

Címkék: konvoj, tüntetés, Niger