Többen meghaltak egy mecsetben elkövetett merényletben

Megosztás

Legalább öten meghaltak, és több mint húszan megsebesültek a délnyugat-pakisztáni Kvetta egyik mecsetében elkövetett robbantásos merényletben pénteken - jelentették be a helyi hatóságok.

Helyszíni beszámolók szerint a robbantást a hagyományos pénteki ima hajtották végre. A kvettai rendőrfőkapitány azt közölte, hogy a mecset imámja is a halálos áldozatok között van.

A Tribune című, angol nyelvű pakisztáni napilap szerint a helyszínen házi készítésű robbanószerkezet maradványaira bukkantak. A rendőrség lezárta a területet – tette hozzá a lap, emlékeztetve arra, hogy a környéken egy hónap alatt ez volt a negyedik robbantásos merénylet.

Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként. Kvetta Beludzsisztán régió pakisztáni részének a fővárosa. Az Irán, Afganisztán és Pakisztán egyes részeit magába foglaló Beludzsisztánban több szakadár csoport is működik, Kvettában és környékén pedig aktívak az iszlamista csoportok is.


MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program