Tódulnak a turisták Szlovákiába

2017. november 20. - 13:50 | Belföld

A nyári főszezonban és az év első nyolc hónapjában is emelkedett idén a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma - közölte a Közlekedési és Építésügyi Minisztérium hétfőn.

Tódulnak a turisták Szlovákiába
Fotó: tasr

A szaktárca adatai szerint az év első 8 hónapjában 3,71 millió turista választotta úti céljának az országot, mintegy 8 százalékkal többen, mint egy éve. Idén augusztus végéig a turisták, több mint 10 millió vendégéjszakát töltöttek Szlovákiában, átlagosan 2,7-et.

A turisták száma a nyári főszezont tekintve még gyorsabb ütemben nőtt. Az idei nyári szezonban 1,75 millió turista látogatott el ide, ami 8,2 százalékos növekedés. A nyári szezonban 5,4 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták, ami átlagban 3,1 éjszakát jelent egy főre.

Az idei nyári szezonban is többségben maradtak a hazai turisták, arányuk 56,6 százalékos volt. Ugyanakkor a külföldről érkező látogatók száma a belföldieknél gyorsabb ütemben, éves szinten 8,3 százalékkal nőtt.

A vizsgált időszakban legtöbben Csehországból látogattak Szlovákiába, ők tették ki az országba érkezett összes külföldi turista egyharmadát. A külföldről érkezett turisták számát tekintve a cseheket a lengyelek, németek, magyarok és osztrákok követték a sorban.
Az ország egyes régióinak látogatottságát és az ott töltött vendégéjszakákat tekintve az idei nyári szezonban Pozsony megye végzett a vezető helyen, a fővárosban és környékén ebben az időszakban 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek az odalátogatók.

MTI