Tokió 2020 - Bátyja után Lőrincz Viktor is döntős

2021. augusztus 3. - 15:21 | Sport

Testvére, Tamás után Lőrincz Viktor is döntőbe jutott a tokiói olimpia birkózóversenyén, mivel legyőzte Mohamed Metwallyt a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájának elődöntőjében.

Tokió 2020 - Bátyja után Lőrincz Viktor is döntős
Lőrincz Viktor az egyiptomi Mohamed Metwally ellen (Fotó: MTI)

A fiatalabbik fivér egy-egy könnyed és nehéz győzelem után, a négy között 0-2-ről fordítva 9-2-re verte a kétszeres Afrika-bajnok egyiptomi riválisát, így biztossá vált, hogy a testvérpár mindkét tagja dobogóra állhat a japán fővárosban. Ilyen korábban 2014-ben a világ- és 2017-ben az Európa-bajnokságon, illetve a 2019-es olimpiai kvalifikációs vb-n fordult elő velük. Olyanra viszont még nem volt példa, hogy ugyanazon a világversenyen mindketten a legfényesebb medált kaparintsák meg.

Az első menetben egy óvatlan pillanatban Metwally berántotta Lőrincz karját, ezzel kibillentette a magyart az egyensúlyából és mögékerüléssel kétpontos előnyre tett szert. A BHSE 31 éves versenyzője hátrányban is megőrizte a nyugalmát, folyamatosan ment előre, s szinte rögtön sikerült kitolnia riválisát, ám ekkor még az egyiptomi el tudott lépni előle, az újabb próbálkozást viszont már nem tudta kivédekezni, így a magyar kötöttfogású még a pihenő előtt szépített (1-2).

Lőrincz a folytatásban egyre nagyobb energiával űzte-hajtotta az ellenfelét, aki kizárólag a védekezésre, a fogások bontására koncentrált, így hamar megintették (2-2), a parterhelyzetet azonban nem sikerült kihasználni. A hajrára azonban célt ért Lőrincz fárasztása, mert állásból sikerült a döntő akciót végrehajtania: belépett az egyiptomi két lába közé és nyerserőből hátára döntötte riválisát (6-2). Az ellenfél - lábhasználatot reklamálva - videózást kért, de a zsűri nem adott igazat neki (7-2). Innentől már kézben volt a mérkőzés, a 9-2-es végeredmény azzal alakult ki, hogy fejelésért két pontos intést kapott Metwally.

"Nyugodt tudtam maradni hátrányban is, mert tudtam, hogy képes vagyok megfordítani az állást. Tisztában voltam vele, hogy az elején szeret akciózni, de a karberántással kissé meglepett, ezt a tatai edzőtáborban nem csinálta" - értékelt az MTI-nek Lőrincz Viktor. - "Nem szereti ezt a rakkolós birkózást, fel is őröltem vele. Utána teljesen begőzölt, kétszer is megfejelt, még jó, hogy nem repedt fel a bőr, mert azzal pihenőt nyert volna. Mindenesetre nem volt túl szimpatikus".

A legutóbbi, 2019-es vb-n ezüstérmes Lőrincz Viktor kifejtette, a térdműtétje és a koronavírus-fertőzése után azt tudta, hogy fizikálisan megfelelően fel tud készülni, de nagy hangsúlyt fektettek a mentális felkészülésre is, erre tudatosan szakemberrel készült, ezért is tudott mindhárom meccsén nyugodt és higgadt maradni.

"Sokat jelent a kötöttfogású szakágnak ez a szereplés, a két biztos érem és remélhetőleg Szőke Alex bronzérme, mert Rióból érem nélkül távoztunk" - mondta Lőrincz Viktor, aki azt reméli, hogy testvérével közös álmuk valóra válik és egy olimpián mindketten a dobogó tetején állhatnak. - "Mindig tartottuk egymásban a lelket. Tomi Rio után abba akarta hagyni, akkor én húztam őt, ő pedig a térdműtét és a koronavírus-fertőzés után támogatott engem".

Lőrincz Viktor a döntőben az ukrán Zsan Belenyukkal mérkőzik magyar idő szerint szerda 11.15-kor. A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Belenyuk az elődöntőben 7-1-re győzte le a horvát Ivan Hukleket. Lőrincz a 2019-es nur-szultáni vb fináléjában 2-1-re kikapott Belenyuktól.

(MTI)