Tokió 2020 - Másfél év múlva érkezik meg az olimpiai láng Japánba

2018. szeptember 12. - 16:40 | Sport

A 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékok kezdete előtt mintegy négy hónappal, 2020. március 20-án érkezik majd meg az olimpiai láng Japánba.

Tokió 2020 - Másfél év múlva érkezik meg az olimpiai láng Japánba
Fotó: AP

A szervezőbizottság szerdai bejelentése szerint Délnyugat-Japánban, a mijazaki prefektúra egyik katonai repterén landol majd a jelkép, amely ezt követően Mijagi, Ivate és Fukusima prefektúrákban halad tovább. Ezek a területek voltak leginkább érintettek a 2011 márciusi földrengésben és szökőárban.

"Nagyon várjuk már, hogy ideérjen Olümpiából a láng"

- jelentette ki Mori Josihiro, a szervezőbizottság elnöke.

A láng japán útja Fukusima városában kezdődik majd március 26-án, s 121 nap alatt mind a 47 prefektúrát érinti, mielőtt megérkezik a fővárosba.

A jelkép ünnepélyes meggyújtása a napsugarakkal március 12-én lesz Olümpia városában, ezt követően nyolc napon keresztül Görögországban viszik körbe, mielőtt március 19-én átadják a japánoknak.

A tokiói ötkarikás játékokat 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezik.

(MTI)

Címkék: Tokió 2020