Tom Hardy is játszhat Christopher Nolan háborús filmjében

2015. december 29. - 18:36 | Kultúra

Hivatalossá vált, hogy készül a rendező a dunkerque-i csatáról szóló produkciója, melynek Hardy lehet majd az egyik húzóneve - írja a 24.hu.

A Warner Bros. mára hivatalosan is megerősítette a tegnap a világhálón elterjedt pletykát, azaz Christopher Nolan a következő filmjét valóban a dunkerque-i csatáról és a Dinamó hadműveletről fogja forgatni, ráadásul már a mozi címe is megvan: ez Dunkirk (Dunkerque) lesz. A stúdió közleménye szerint a produkciót író és rendező Nolan szokásához híven részben IMAX kamerákkal tervezi rögzíteni a Dunkirk látványosabb jeleneteit. Az alkotás producerei, mint csaknem minden eddigi Nolan-film esetében, úgy ezúttal is Emma Thomas és maga Christopher Nolan lesznek.

A bejelentés ugyan nem tér ki a lehetséges szereplőgárdára, de a külföldi médiaforrások legújabb információi alapján Nolan fő kiszemeltjei Mark Rylance, Kenneth Branagh és Tom Hardy, akikkel már tárgyal is a szerződtetésükről. Ez akár igaz, akár nem, annyi már most biztos, hogy a Dunkirk 2017. július 21-én fog debütálni az amerikai mozikban.

24.hu