Tömegek sorakoztak a kasszáknál, sokan mégsem kaptak jegyet a DAC-Slovan bajnokira!

Szombaton reggel 8 órakor nyitottak a MOL Aréna jegypénztárai, ekkor indult ugyanis a jegyelővétel a november 3-i DAC-Slovan bajnokira.

Már a hajnali órákban kígyózó sorok álltak a MOL Aréna jegypénztárai előtt, ám így sem jutott mindenkinek jegy a DAC-Slovan mérkőzésre. Úgy tudjuk, akik elsőként kerültek sorra a pénztáraknál, már hajnali fél 4-től sorban álltak.

Az egyik szurkoló elmondása szerint reggel 6 órától sorakozott a jegyekért, s már akkor is rengetegen álltak előtte. Végül fél 9-kor került sorra. A szurkoló szerencsésnek mondhatta magát, egy órával később, fél 10-kor ugyanis már nem kaptak jegyet az érdeklődők. A pénztárnál arról tájékoztatták őket, hogy az összes belépő elfogyott, és már csak VIP-jegyet válthatnak, 60 euróért. Több szurkoló két óra sorakozás után volt kénytelen üres kézzel távozni a pénztártól.

A szurkolók a DAC hivatalos Facebook-oldalán háborogtak, amiért nem jutottak jegyhez az év legjobban várt mérkőzésére. Többen közülük törzsszurkolók, akik az eddigi összes hazai bajnokira ellátogattak.

Információink szerint akadt olyan, aki a délelőtti órákban a Bazoš apróhirdetési portálon árult jegyeket a mérkőzésre 60 euróért, a hirdetés azonban mostanra lekerült az oldalról.

A csapat hivatalos oldala alapján vasárnap indulna az online jegyértékesítés a BC, az AB, az AP és a VIP Silver szektorokba, kérdéses azonban, hogy miután a jegypénztárakban arról tájékoztatták a szurkolókat, hogy elfogyott az összes jegy, tudnak-e majd belépőt váltani az interneten.


(FB/fcdac.sk/para)